2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Májusban minimálisan romlott a GKI konjunktúraindexe. Ez - a GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint - a fogyasztói várakozások kedvezőtlenebbé válásának következménye, az üzleti várakozások ugyanis, ha szerényen is, de javultak. Mindazonáltal a GKI konjunktúraindexe nem sokkal marad el februári történelmi csúcsától.
2018. május 22. kedd 06:38 - HírExtra

Az üzleti szférán belül májusban új történelmi csúcsára emelkedett az ipari és építőipari bizalmi index, ugyanakkor áprilisi, historikus csúcsáról egy évvel ezelőtti szintjére zuhant a szolgáltató cégek optimizmusa, s harmadik hónapja folyamatosan romlik a kereskedelmi cégek várakozása is.

Az ipari bizalmi index májusban ledolgozta előző kéthavi visszaesését, sőt meg is haladta februári rekordját. Egyaránt kedvezőbb lett az elmúlt és következő időszaki termelés, a rendelésállomány – ezen belül az exportrendeléseké is - valamint a készletek megítélése. Az építőipari bizalmi index májusban számottevően emelkedett, s ezzel új történelmi csúcsára jutott.

Ez a magasépítő cégek javuló kilátásainak köszönhető, a mélyépítőké ugyanis lényegében nem változott. Érezhetően kedvezőbb lett az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség. A kereskedelmi bizalmi index februári történelmi csúcsa után immár harmadik hónapja folyamatosan csökken, de ezzel is bennmaradt az elmúlt négy évet jellemző, viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése romlott, a készleteké viszont javult. A szolgáltatói bizalmi index májusi zuhanásában az elmúlt és következő időszak forgalmának romló megítélése egyaránt szerepet játszott.



A foglalkozatási hajlandóság az iparban és az építőiparban erősödött, a kereskedelemben viszont jelentősen, a szolgáltató szférában kissé csökkent. Emelkedett a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési szándék az ipari és a szolgáltató cégek körében kissé markánsabb lett, az építőiparban nem változott. A kereskedelemben tovább csökkent az áremelést tervezők aránya, miközben több mint háromnegyedük nem tervez árváltozást. A fogyasztók inflációs várakozása viszont határozottan erősödött. A magyar gazdaság perspektívájának megítélése az iparban ugrásszerűen, az építőiparban kissé jobb lett, a kereskedelemben és a fogyasztók körében jelentősen, a szolgáltató ágazatban némileg romlott.

A GKI fogyasztói bizalmi index májusban három hónapos javulás, s áprilisi történelmi csúcsa után csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és jövőbeli megtakarítási képességét egyaránt romlónak érezte, igaz, nagyfokú optimizmusához képest. Pesszimistábban látták az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.
Forrás: GKI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását