2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gemza Péter a színház élén

Gemza Péter eddigi művészeti vezető veszi át a debreceni Csokonai Színház vezetését július 1-től Ráckevei Anna eddigi igazgatótól, akinek a vezetői megbízatása június 30-án jár le. Az új igazgató személyéről 36 szavazattal, egyhangúlag döntött csütörtökön a debreceni közgyűlés.
2018. május 31. csütörtök 12:02 - HírExtra
 

Ráckevei Anna Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész korábban jelezte, hogy nem vállal újabb igazgatói megbízatást, de színművészként továbbra is a Csokonai Színház tagja marad. Az igazgatói posztra Gemza Péter eddigi művészeti vezető volt az egyetlen jelentkező, pályázatát a munkáltatói jogkör gyakorlója által felkért szakmai bizottság is egyhangúlag támogatta.

Gemza Péter 1993-ban a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Franciaországban etnomuzikológia és táncantropológia szakirányon mesterdiplomát kapott. A Csokonai Színházban 2010-2013-ig koreográfusként dolgozott, 2013. április 1-től 2016. február 23-ig igazgatóhelyettes és művészeti vezető volt, 2016. február 24. óta művészeti vezetőként dolgozott. Tanított, illetve tanít a Kaposvári Egyetem művészeti karán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Rendezőként, koreográfusként és táncosként jelentős színházi munkákban vett és vesz részt.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a közgyűlés ülésén utalt rá, hogy Gemza Péter olyan időszakban veszi át a színház vezetését, amikor komoly kihívások várnak a társulatra: 2019-ben ugyanis megkezdődik a Kossuth-utcai nagyszínház épületének teljes körű felújítása, így állandó játszóhely nélkül kell megoldani a színház működését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását