2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Papíron nőttek e kerestek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. július 20. péntek 15:00 - HírExtra
 
Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.

Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 340 ezer forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset májusban családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 10,9 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest.

A reálkereset az első öt hónapban 9,7 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,2 százalékos növekedése mellett.

Január-májusban teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 323 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 ezer forint volt.

A KSH közölte: a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 610 800 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb 208 100 forint.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bruttó kereset 300 800 forint volt január-májusban.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 215 ezer forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 223 600 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint.

Január-májusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 12,1, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását