2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A BMW gyár új lakásokat teremt

Debrecenben és térségében az új BMW-gyár létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál - közölte az Otthontérkép csoport szerdán az MTI-vel.
2018. augusztus 1. szerda 10:30 - HírExtra
  

Az Otthontérkép számítása szerint akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben.

A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt Debrecenben, ahova emberek özönlenek, és ott előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek.

Példaként említik Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten a 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak, várhatóan legalább ilyen mértékben a következő pár évben - írja az Otthontérkép Csoport.

Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, ahol 2016 elejétől 2018 elejéig 2 év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak.

A két példából kiindulva nagyjából 20-30 százalékos áremelkedés prognosztizálható Debrecenben is, ahol jelenleg az újszerű lakások árai 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként - írja közleményében az Otthontérkép csoport.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását