2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szervdonációs világnap

A szervadományozás és a szervátültetés fontosságára hívják fel a figyelmet a Szervdonációs és Transzplantációs Európa- és Világnap programjai szeptember 29-én, szombaton a fővárosban - mondta Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kuratóriumi elnöke.
2018. szeptember 25. kedd 15:14 - HírExtra
 

A világnapot 2005-ben kezdeményezte az Európa Tanács, és Magyarországon 12. alkalommal rendezik meg - fűzte hozzá.

Elmondta: a rendezvény a MoM sportközpontban kezdődik, ahol olimpikonok, transzplantáló orvosok és szervátültetett emberek úsznak majd váltót, délután pedig a mezőgazdasági múzeumban a szeretteiknek adományozó donorokat Pro Vita díjjal tűntetik ki. A donorok emlékére a múzeumtól 19 órakor fáklyás séta indul a Hősök terére - tette hozzá.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója arról beszélt, hogy Magyarország európai összehasonlításban a középmezőnybe tartozik a donáció tekintetében, és az elmúlt néhány évben körülbelül harminc százalékkal emelkedett az elhunytból történő transzplantációk száma. Tavaly 150 donorból történt szervkivétel, ez 450 életmentő átültetésre adott lehetőséget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását