2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

40 film versenyez

Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.
2019. január 17. csütörtök 14:05 - HírExtra
 

Magyarországon először vetített, többségében egyszer látható, a világ minden tájáról érkező alkotásokat vonultat fel az idei fesztivál, amely a közösségi médiáról szóló, Tisztogatók című német film vetítésével veszi kezdetét - mondta el a programot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Balogh Rita fesztiváligazgató.

A programban Oscar- és Európa-díjra jelölt alkotásokat, valamint a Sundance-en a zsűri nagydíjával elismert filmet is láthat a közönség. Kiemelte, hogy minden film vetítése után beszélgetést is tartanak az alkotókkal.

Sós Ágnes fesztiváligazgató elmondta: egy rangos nemzetközi zsűri, valamint egy nemzetközi diákzsűri és egy nyugdíjas zsűri dönt a díjakról öt - Meztelen remény, Meztelen üzenet, Meztelen igazság, Meztelen szenvedély és Meztelen rövidség - kategóriában. Emellett közönségdíjat is kiosztanak. A kategóriák fődíjasai ezer eurós pénzjutalomban részesülnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával.

Hozzátette: a 25 fős nemzetközi zsűri tíz elismert külföldi szakemberből, valamint a magyar művészeti élet, közélet és sajtó ismert szereplőiből áll. A filmes szakemberek mellett költő, humorista és zenész is helyet kapott a zsűriben.

A fesztivál ideje alatt minden versenyfilmet minimum kétszer vetítenek, három teremben párhuzamosan játsszák majd a filmeket - tette hozzá.

Elmondta, hogy kilenc film vetítése után kibővített beszélgetést, vitát is tartanak nemzetközi szakemberek és újságírók részvételével különféle konfliktushelyzetekről.

A műsorból kiemelte a Putyin szemtanúi című filmet Vitalij Manszkij rendezésében. Az orosz rendező húsz évvel ezelőtt az orosz elnök propagandafilmeseként dolgozott. Egy húsz évvel ezelőtt forgatott anyagot vágott újra, és az ebből készített egész estés dokumentumfilmben saját lelkiismeretét vonja kérdőre az orosz rendező.

A fesztiválon látható lesz a Ratko Mladic pere című dokumentumfilm is, amely az egykori boszniai szerb tábornoknak a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt zajlott perét és a bíróság ítéletét tárja a nézők elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását