2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Legyen köztisztviselői alap!

A Lehet Más a Politika (LMP) ismét kezdeményezni fogja a köztisztviselői, a rend- és a honvédelmi illetményalap mértékének hatvanezer forintra történő emelését - közölte az ellenzéki párt társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. január 18. péntek 13:05 - HírExtra
 

Demeter Márta hangsúlyozta, azonnali béremelés szükséges ahhoz, hogy ne omoljanak össze a nagy állami és önkormányzati rendszerek.

Az ellenzéki képviselő kijelentette, tisztességes és versenyképes illetményeket kell biztosítani a közszférában, így a rend- és a honvédelem területen dolgozóknak is.

Szerinte több százezer embert érint az, hogy a köztisztviselői illetményalap - amely a rendvédelmi területre is vonatkozik - 2008 óta nem emelkedett, és jelenleg 38 650 forint. A honvédelmi illetményalap idén 44 600 forint; az LMP szerint mind a két illetményalapot hatvanezer forintra kell emelni - mondta, jelezve, hogy törvényjavaslatot nyújtanak be ennek érdekében az Országgyűlésnek.

Az LMP-s politikus közölte, az állam egyáltalán nem gondos gazda, a rend- és a honvédelem területén tudatosan alacsonyan tartja az illetményeket, csakúgy, mint a piaci béreket. Egyre többen fogják elhagyni a közszférát, egyre nagyobb lesz a létszámhiány, nem lesz ügyintéző az okmányirodában, a nyugdíjfolyósítónál, nem lesz elég rendőr, tűzoltó - vélekedett.

Az illetményemelés forrását firtató kérdésre a társelnök elmondta, kigazdálkodható az emelés, hiszen jelenleg rendkívüli költségvetési forrásból nagyon sok olyan beruházás valósul meg, amely nem teremt érdemben munkahelyeket.

A NATO parlamenti közgyűlési tagságára vonatkozó kérdésre Demeter Márta közölte, pártja csütörtökön közleményben tudatta álláspontját. E szerint az LMP Demeter Márta delegálásának visszavonása miatt a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért és levélben tájékoztatja a NATO-közgyűlés elnökét és az Európai Parlament (EP) kapcsolattartó delegációját, hogy kifejezze tiltakozását.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy az EP jogállamisági követelmények teljesüléséhez kötné a támogatások kifizetését, az LMP-s képviselő elmondta, nemcsak a magyar kormányra, hanem a magyar állampolgárokra is hatással lenne ez a mechanizmus, ráadásul a korrupció visszaszorítására sem lenne alkalmas. Az LMP azt javasolja, hogy olyan elosztási rendszer legyen, amelynek révén a magyar emberek a kormány kiiktatásával juthatnak hozzá a forrásokhoz - ismertette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását