2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nő Angliában az antiszemitizmus

Soha nem tapasztalt számú antiszemita incidens történt tavaly Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett éves összesítés szerint.
2019. február 9. szombat 15:44 - HírExtra
 

A 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) 44 oldalas tanulmányában közölte, hogy 2018-ban 1652 antiszemita indíttatású verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást. Ez 16 százalékos emelkedés az előző évben jelentett 1420 ilyen incidenshez képest, amely szintén rekord volt.

A CST kiemeli, hogy a 2016-ban feljegyzett 1375 antiszemita incidens is rekord volt, vagyis 2018 lett a harmadik év egymás után, amelyben rekordszámú zsidóellenes támadás jutott a szervezet tudomására.

Ugyancsak első ízben fordult elő tavaly, hogy az év minden hónapjában száznál több antiszemita indíttatású cselekményt jelentettek a CST-nek.

A Community Security Trust összesítése szerint az utóbbi három évben mindössze öt olyan hónap volt, amelyben nem érte el a százat a dokumentált antiszemita támadások száma.

Az ilyen jellegű incidensek számának meredek növekedését mutatja, hogy a 2016-ot megelőző tíz évben összesen hat olyan hónap volt, amelyben száznál több antiszemita támadásról számoltak be a szervezetnek - áll a tanulmányban.

A tavalyi eseteknek több mint a háromnegyede Londonban és Manchesterben történt. E két nagyvárosban élnek a legnépesebb brit zsidó közösségek.

A 2018-ban feljegyzett incidensek közül 483 közvetlenül zsidó embereket ért. A támadások 221 esetben zsidó közösségi intézmények, rendezvények, 96 esetben zsinagógák, 130 esetben zsidó családok otthonai, ingóságai ellen irányultak.

Londonban 950 antiszemita incidens történt tavaly, 21 százalékkal több, mint 2017-ben. A tavalyi londoni eseteknek több mint a harmadát a brit főváros északi negyedeiből jelentették, amelyekben különösen népes zsidó közösségek élnek.

Sajid Javid brit belügyminiszter a CST csütörtöki ismertetéséhez fűzött kommentárjában közölte: az antiszemitizmus minden megnyilvánulása mélységesen megvetendő, és nincs helye a brit társadalomban.

Javid hozzátette: a brit kormány a gyűlölet vezérelte bűncselekmények ellen kidolgozott cselekvési terv keretében szorosan együttműködik a zsidó közösséggel, és a közeljövőben az ő elnökletével konferenciát tartanak a jelenség elleni fellépés további módozatairól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását