2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Joe Biden lesz Trump ellenfele?

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett.
2019. április 26. péntek 10:25 - HírExtra
 

A Politico című lap szerint a legnagyobb kihívás Biden számára az lesz, hogy meggyőzze a sokszínű demokrata tábort arról: "egy 76 éves fehér férfi a megfelelő ember a képviseletükre. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

"Csatában állunk a nemzet lelkéért, és úgy hiszem, hogy amikor a történelem visszatekint majd a jelenlegi elnök négy esztendejére, akkor csupán egy aberrált pillanatot rögzít majd. Ám ha nyolc évet adunk Donald Trumpnak a Fehér Házban, akkor végérvényesen és alapjaiban megváltoztatja nemzetünket, és én ezt nem nézhetem tétlenül, nem hagyhatom, hogy megtörténjen" - fogalmazott a veterán politikus az indulását bejelentő videoüzenetben,, amelyet helyi idő szerint reggel hat órakor tett közzé a Twitter-oldalán.

Donald Trump Twitteren azonnal reagált a bejelentésre. "Isten hozott a versenyben, Álmatag Joe, csak azt remélem, hogy megvan az intelligenciád, bár az régóta kétséges, hogy sikeres előválasztási kampányt vigyél végig" - írta az elnök. Hozzáfűzte: "undok lesz, olyan emberekkel kell megbirkóznod, akik néhány igazán beteges és elbutult elképzelésekkel rendelkeznek. De ha sikerül neked, akkor várlak a startnál".

Joe Biden hónapok óta nyilvánosan fontolgatta, hogy induljon-e pártja elnö kjelöltségéért. Noha elemzők szerint idős és centrista politikus - ami nem feltétlenül válik előnyére a jelenlegi demokrata párti táborban-, a felmérések azt mutatják, ő lehet pártja legesélyesebb elnökjelöltje. A 19 demokrata párti elnökjelölt-aspiráns közül ő a legtapasztaltabb politikus.

Hat cikluson keresztül volt szenátor, kétszer - 1998-ban és 2008-ban - indult az elnökjelöltségért, és két ciklusban volt az előző elnök, Barack Obama alelnöke. Obama szóvivője, Katie Hill Joe Biden bejelentése után közleményben hangsúlyozta: Barack Obama mindig azt hangoztatta, hogy 2008-ban élete legjobb döntését hozta, amikor Joe Bident választotta alelnökjelöltjéül. Obama egyébként elnöksége végén Elnöki Szabadság Érdemrenddel, a legmagasabb rangú polgári kitüntetéssel ismerte el Biden tevékenységét. A választási kampányt Biden a jövő hétfőn indítja, egy Pittsburghben tartandó nagygyűlésen.

Sajtóértesülések szerint ott fejti ki majd részletesen is a programját, amely várhatóan a középosztály támogatását és Amerika "újraegyesítését" helyezi majd előtérbe. Csütörtökön délután a képviselőház demokrata párti frakciójának egy csoportja - amely magát Igazságos Demokratáknak nevezi - bejelentette: ellenzi Biden elnökjelöltségét. Az Alexandria Ocasio-Cortez New York-i képviselő nevével fémjelzett csoport közleményben utasította el Joe Biden törekvését a párt elnökjelöltségére.

"A Demokrata Párt régi gárdájának nem sikerült megállítania Trumpot, ezért nem lehet azzal számolni, hogy a régi gárda vezesse a harcot ezzel a mai oszd meg és uralkodj politikával szemben" - olvasható a közleményben, amelyet Alexandra Rojas, a csoport igazgatója írt alá. Nyilatkozott David Axelrod, Barack Obama egyik főtanácsadója is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Obama szóvivője ugyan közleményben dicsérte Bident, de ez szerinte korántsem jelenti azt, hogy a volt elnök támogatná volt alelnöke jelöltségét.

A Politico című lap összeállítást közölt arról, hogy Barack Obama volt munkatársainak, kampánytanácsadóinak csapata nem állt be egységesen Biden mögé. A lap felsorolta, hogy a volt elnök egykori tanácsadói közül ki melyik jelenlegi demokrata elnökjelöt-aspiráns mellé szegődött el ugyancsak tanácsadónak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását