2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Budapesti központi parkolási rendszer kell

Az LMP centralizációval tenné átláthatóbbá és nyereségesebbé a budapesti parkolási rendszert: a párt a fővárosi önkormányzatra bízná a feladatot a kerületek helyett. Az önkormányzati törvényt módosító javaslatukat Demeter Márta társelnök és Csárdi Antal képviselő ismertette csütörtökön sajtótájékoztatón.
2019. május 9. csütörtök 14:00 - HírExtra
 

"Budapest egyetlen város és nem huszonhárom kerületi kiskirályság" - jelentette ki Csárdi Antal, aki szerint a parkolási maffia egyidős a budapesti parkolási rendszerrel, tevékenysége által pedig évente több milliárd forint tűnik el a főváros és a kerületek költségvetéséből.

A parkolási visszásságok lényege, hogy túlárazva alakítják ki a parkolóhelyeket és a fizetőautomatákat, az üzemeltetést az önkormányzati törvényt megkerülve alvállalkozóknak szervezik ki, amelyek aztán feketén is szedik a díjakat - mondta.

A politikus a jelenlegi helyzet további abszurditásaként számolt be arról, hogy például a Bajcsy-Zsilinszky út két oldala különböző parkolási övezetek része, ami a külföldiek vagy a vidékiek számára értelmezhetetlen.

Demeter Márta a javaslat újabb elemét ismertetve azt mondta: egészségügyi intézmények 500 méteres körzetében mentességet adnának a parkolási, valamint a pótdíj fizetése alól azoknak, akik igazolják, hogy sürgősségi ellátásra, vagy halaszthatatlan kezelésre érkeztek.

Méltánytalannak ítélte, hogy több tízezer forintra büntetnek kritikus élethelyzetben lévő embereket a parkolási nehézségek miatt.

Arra a felvetésre, miszerint Tarlós István főpolgármester már szólt arról, hogy hasonló tervekről egyeztetne a kormányzattal, Csárdi Antal azt felelte: minden előrelépést jelentő javaslatot támogatnak, de "egyeztetésből nem élünk meg" - fogalmazott -, egyszerűen döntést kellene hozni.

A politikusok szintén kérdést kaptak az LMP Fejér megyei elnökének szavaival kapcsolatban, aki szerint a szocialista párt már nem képviseli azokat az elveket, amelyeket az LMP követni tudna, és bár a DK kevésbé vállalhatatlan, mint az MSZP, őket sem kellene támogatniuk.

Demeter Márta azt felelte: az LMP kongresszusa világos döntéseket hozott a párt stratégiájáról valamint szövetségi politikájáról, így minden politikusuk e szerint fog eljárni. Hozzátette: a helyi szintű együttműködésekben a helyi szervezeteiknek elég nagy a mozgástere.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását