2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A törököknek nem tetszik, hogy az USA-nak nem tetszik

Törökország elítéli, hogy NATO-szövetségese, az Egyesült Államok kizárja az F-35-ös harci repülőgépek fejlesztési programjából az Sz-400-as orosz légvédelmi rendszer beszerzése miatt.
2019. július 19. péntek 09:10 - HírExtra
  

Az ankarai külügyminisztérium csütörtökön közleményben felszólította Washingtont, hogy álljon el ettől a "hibás" lépéstől, mert "gyógyíthatatlan sebeket ejt vele" stratégiai partnerségükön. A döntés egyoldalú, és sem a szövetségi lelkülettel nem fér össze, sem legitim alappal nem rendelkezik - hangsúlyozták.

Miként nem igazságos kizárni az F-35-ös program egy fő partnerét, Törökországot a fejlesztésből, úgy az az állítás is hamis, hogy az Sz-400-as ütegek gyengítenék az F-35-ösök képességeit - olvasható a közleményben.

A tárca emlékeztetett arra, hogy Ankara egy közös vizsgálóbizottság megalakítását javasolta a két rendszer összeférhetőségének ügyében, de az amerikai fél nem reagált a felvetésre. A török külügyminisztérium szerint ez nyilvánvalóan azt mutatja: az Egyesült Államokból hiányzik a jó szándék arra, hogy megoldják a kérdést.

Az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szerdán leszögezte: lehetetlenné teszi Törökország további részvételét az amerikai F-35-ös vadászbombázó gépek fejlesztési programjában, hogy orosz gyártmányú rakétavédelmi rendszereket vásárol. "Az F-35-ös nem fér meg egy orosz hírszerzési platformmal, amelyet arra fognak használni, hogy adatokat gyűjtsenek a gép képességeiről" - áll az amerikai elnök hivatalának közleményében.

A Fehér Ház ugyanakkor igyekezett valamelyest mérsékelni a döntés negatív hatását az amerikai-török viszonyra, mondván, Washington továbbra is "nagyra értékeli" stratégiai kapcsolatát Ankarával. "NATO-szövetségesekként kapcsolatunk sokrétű, és nem csak az F-35-ösre összpontosul. A hadseregeink közötti kapcsolatok erősek, és folytatni fogjuk átfogó együttműködésünket Törökországgal annak tudatában is, hogy az Sz-400-as rendszer törökországi jelenléte korlátokat jelent" az együttműködés terén - közölte a Fehér Ház.

Később Ellen Lord, az amerikai védelmi tárca államtitkára sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Államok, valamint az F-35-ös program többi partnerországa egyetért abban, hogy fel kell függeszteni Ankara részvételét, és kezdeményezni kell a kizárását. Törökország több mint 900 alkatrészt készít a harci repülőgéphez, ezért az ellátási lánc átrendezése 500-600 millió dollárjába fog kerülni Washingtonnak - jelezte. Arra is rámutatott, hogy Törökország "sajnálatos módon" munkahelyeket és gazdasági lehetőségeket veszít el. Szintén elesik attól a 9 milliárd dollárosra tervezett osztaléktól, amely a fejlesztési program idejére járna.

Ellen Lord bejelentette: a török pilótáknak és a harci repülőgéppel kapcsolatban álló török személyzetnek július 31-éig el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

A nagy hatótávolságú, Sz-400-as rakétaelhárító rendszerek alkatrészei múlt péntek óta folyamatosan érkeznek az Ankara külterületén fekvő Mürted légitámaszpontra, még kiélezettebbé téve az utóbbi hónapokban már amúgy is feszült török-amerikai viszonyt.

Donald Trump amerikai elnök kedden azt mondta: a viszony Törökországgal "nagyon összetett" lett, és ő személy szerint is tárgyal erről telefonon a török vezetéssel. Mint fogalmazott: Ankara eddig több mint száz F-35-ös vadászbombázót rendelt, de többet valószínűleg nem rendelhet.

Az Optimar török közvélemény-kutató cég friss felmérése szerint a török társadalom 63,9 százaléka úgy véli: Ankarának még akkor sem kellene meghátrálnia Washingtonnal szemben az Sz-400-asok miatt, ha az Egyesült Államok emiatt embargót vezetne be ellene. A kimutatás alapján ilyen esetben az emberek 8,9 százaléka tartaná helyesnek a meghátrálást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását