2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
A műanyagszennyezés mára globális problémává vált, melynek komoly ökológiai következményei vannak. A műanyagok nem bomlanak le a környezetben, csupán egyre kisebb darabokra, ún. mikroműanyagokra aprózódnak, amelyek a belélegzett levegővel, a táplálékkal, az ásványvízzel és az ivóvízzel is bekerülhetnek az emberi szervezetbe, ahol később akár egészségügyi problémát is okozhatnak – állítják a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának kutatói.
2019. augusztus 30. péntek 07:24 - HírExtra
  A szakemberek az intézmény mai, bajai rendezvényén ismertették a témával kapcsolatos kutatásaik eredményeit. A jelenséggel a napokban közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is foglalkozott, amely további kutatásokra ösztönzi a szakembereket.

Magyarországon és nemzetközi téren is számos egyetemen és kutatóintézetben végeznek kutatásokat a szerves mikroszennyezőkkel, valamint a mikroműanyagokkal kapcsolatban. Az NKE Víztudományi Karán folyó tudományos munka elsősorban a szennyvíztisztítókban előforduló szerves mikroszennyezőkre fókuszál. „Minden olyan kutatásra szükség van, amely elősegíti ezen anyagok lebontását, környezetbe jutásuk megakadályozását, valamint segíti a döntéshozókat a megfelelő szabályozások kialakításában”- fogalmazott Knisz Judit, a kar kutatója.

A mikroműanyagok (5 mm-nél apróbb műanyagszemcsék) ma már szinte mindenhol megtalálhatóak a természetben, így például a sarki jégtáblák alatt, az esővízben, de jelen vannak a kagylófélékben, a sörben és az ivóvízben is, különösen a palackozott ásványvizekben. Olyan széleskörű a környezet műanyag szennyezettsége, hogy szervezetbe jutásuk szinte elkerülhetetlen. Egészségügyi hatásukról még kevés adat áll rendelkezésre, de pontenciálisan károsíthatják a bélnyálkahártyát, felületükön korokozókat köthetnek meg, valamint szerves mikroszennyezők forrásai is lehetnek.

A szerves mikroszennyezők azok a szerves szennyező anyagok, amelyek a környezetben mikrogramm/l vagy még kisebb, nanogramm/l koncentrációban találhatók meg. Ilyenek a többi között a gyógyszermaradványok, a kozmetikai és testápoló szerek, a peszticidek és a lágyítók. A gyártás során a műanyaghoz adott szerves anyagok kioldódhatnak a környezetbe, továbbá a mikroműanyagokhoz előszeretettel kötődnek szerves mikroszennyezők.

Ezek közül a perzisztens, nehezen lebomló szerves szennyezőanyagok (POP-k) okoznak különösen komoly aggodalmat, melyek jellemzően zsírban jól oldódó anyagok, így könnyedén átjutnak az élő szervezetek membránján és raktározódhatnak, valamint fel is halmozódhatnak a táplálékláncban. Mind a mikroműanyagok, mind a legtöbb szerves mikroszennyező antropogén eredetű. Utóbbiak esetében a kórházak, ipari létesítmények, a mezőgazdasági területek, valamint a szennyvíztisztító telepek a fő szennyező források. Bár a felszín alatti vizeink védettebbek, mint a felszíni vizek, ennek ellenére az előbbiek sem mentesek a mikroszennyezőktől és a mikroműanyagoktól sem.

Annak megakadályozására, hogy a szennyezőanyagok az ivóvízbe, valamint a táplálékunkba kerüljenek, elsősorban környezetbe jutásukat kellene megakadályozni, melynek egyik fontos lépése a szennyvíztisztítók hatékonyságának növelése. „A jelenleg alkalmazott szennyvíztisztítási technológiák többsége ugyanis nem képes hatékonyan eltávolítani a mikroszennyezők nagy részét, így azok a felszíni vizekbe, folyókba, tavakba, part menti vizekbe kerülnek”- tette hozzá Knisz Judit.
Forrás: NKE
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását