2024. március 29. - Auguszta

Miért nem dönthet a nép szava?

Megtarthatják a helyi népszavazást Csepelen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság végzése megsemmisítette a helyi választási iroda határozatát, mely előzőleg elutasította a kezdeményezést. Ám ennyire azért nem egyszerű az ügy.
2008. október 30. csütörtök 18:49 - Pénzes Dávid
„A bíróság a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges aláírásgyűjtő ívek hitelesítését megtagadó határozatait megsemmisíti, és új határozat hozatalára utasítja a helyi választási iroda vezetőjét.” – áll a bíróság végzésében.

A Csepeli Fidesz szervezete három kérdésben kezdeményezett helyi népszavazást még a nyár elején, de az ezekhez kapcsolódó aláírásgyűjtő ívek hitelesítését a helyi választási iroda vezetője megtagadta. Németh Szilárd, a Fidesz csepeli szervezetének vezetője a Hírextrának elmondta, a bírósági döntés fényében kimondható, politikai nyomás volt az elutasítás mögött.

A népszavazási kérdések
1. Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete kezdeményezze a Fővárosi Önkormányzatnál – szülészet-nőgyógyászati, gyermekgyógyászati, sebészeti és belgyógyászati fekvőbeteg- ellátás biztosítására - a csepeli Weiss Manfréd Kórház fenntartói és vagyonkezelői jogának térítésmentes átadását 2009. január 1-jétől Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata részére?
2. Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a Csepel SC Alapítvány Béke téri és Duna-parti ingatlanain kizárólag sportcélú fejlesztést engedélyező kerületi szabályozási tervről alkosson helyi rendeletet?
3. Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete a Ráckevei-Soroksári-Duna-parton, a Gubacsi híd és a Királyerdő utca közötti területen kizárólag közcélú, intézményi és zöldterületi fejlesztést engedélyező kerületi szabályozási tervről alkosson helyi rendeletet, úgy, hogy a zöld területi arány legalább 80%-os legyen?
A népszavazásra feltenni kívánt három kérdést Németh Szilárd már számtalan fórumon felvetette. Ezek: a Csepel SC sporttelepének sportcélú tovább fejlesztése, a Kis-Duna-part természeti környezetének és köztulajdonban tartásának megőrzése, illetve a Weiss Manfréd Kórház önkormányzati tulajdonba való visszaszerzése.

A politikus elmondta, évek óta tart már mindhárom ügyben a harc. Több testületi ülésen képviselői indítványként terjesztette már az önkormányzat döntéshozói szerve elé a témákat, ám mint mondja, a szocialista többség rendre leszavazta, de volt, hogy nem vettek részt az ülésen, határozatképtelenné téve azt. Mivel a döntéshozásban kilátástalanná vált az ügyek rendezése, Németh végül a népszavazás intézményéhez fordult. Ezt azonban a helyi választási iroda utasította el.

Mohóság mindenhol

A Fidesz csepeli szervezete szerint az elutasító döntés mögött kizárólag a Kis-Duna-part és a csepeli sporttelepek „mohó megkaparintása, és a volt kórház privatizációjának előkészítése zajlik”. Ezekben a kérdésekben a helyi népszavazás az utolsó lehetőség.

A bíróság mostani döntése azonban a választási iroda minden érvét elutasította és Németh Szilárd kifogásaira azt mondta, azok megalapozottak és jogszerűek. A választási iroda egyik indoklása az volt, hogy ezek a kérdések nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe. A bíróság szerint azonban mindegyik kérdésben kompetens az önkormányzat. A másik indoka a népszavazás elutasításának az volt, hogy az ügyek a költségvetést érintik. A bíróság szerint nem érinti.

A harmadik kifogás, hogy nem lehet a kérdésekre egyértelmű választ adni. A bíróság szerint ez sem igaz. Az indokolásban például a következőeket állapítják meg a Csepel SC ingatlanjairól feltett kérdéssel kapcsolatban: „aki arra igennel válaszol, az arról dönt, hogy a Csepel SC tulajdonában lévő ingatlanokra olyan kerületi szabályozási terv készül, ami kizárólag sportcélú fejlesztéseket enged, aki nemmel szavaz, támogat más jellegű (kereskedelmi, szórakoztató, lakópark, stb.) fejlesztéseket is.”

A csepeli Fidesz ezért felszólítja Tóth Mihály polgármestert, a helyi MSZP elnökét, hogy ne gyakoroljon politikai nyomást a helyi népszavazás kérdéseiben, és a bíróság döntésének megfelelően, engedjen szabad utat annak, hogy e kérdésekben a csepeli emberek dönthessenek. Felkérik továbbá Tóth Mihályt és a helyi MSZP frakciót, hogy támogassa a népszavazás mielőbbi kiírását, illetve annak döntéséig függesszenek fel minden, a Kis-Duna-parttal, a Csepel SC ingatlanjaival és a csepeli Weiss Manfréd Kórházzal kapcsolatos kerületi döntést.

Ízzé-porrá

Mint Németh Zsolt a Hírextrának fogalmazott, „minden egyes ügyben ízzé-porrá zúzta a bíróság a választási iroda indokait”. A politikus szerint egyértelmű, hogy Széles Gábor, a választási iroda vezetője - aki egyben Csepel Önkormányzatának jegyzője is – szakmailag leszerepelt. A fideszes politikus úgy véli, egy jogi végzettségű ember, „aki ennyi badarságot összeír” csak a főnökei nyomására teheti ezt, azaz politikai nyomásra.

Az ügynek így akár személyi következményei is lehetnének, hiszen a választási iroda vezetője a bíróság szerint minden pontban rosszul döntött, mikor visszautasította a népszavazási kezdeményezést, vagyis szakmailag megrendülhet benne a bizalom. Ám Németh Szilárd szerint nem fog semmi változni, mindenki marad a helyén. Hozzátette, éppen akkor lett volna személyi következmény, (vagyis a jegyző lemondatása – a szerk.) ha nem követi a szocialista polgármester útmutatásait, és átengedi a népszavazást.

Megpróbáltuk elérni a Széles Gábor jegyzőt, de éppen a Tóth Mihály polgármesterrel együtt a hivatalán kívül tartózkodott.

Csiki-csuki

Németh Szilárd szerint az most a legnagyobb probléma, hogy a választási iroda döntését meg kell semmisíteni, és új eljárást indítani. Vagyis a bíróság nem mondhatja azt, hogy meg kell tartani a népszavazást, csupán visszadobja az ügyet a választási irodának. Elképzelhető tehát az az abszurd helyzet, hogy az iroda újra ugyanezekkel az indokokkal fogja visszautasítani a népszavazási kezdeményt, a bíróság pedig újra semmissé nyilvánítja azokat. Az egész vesszőfutás Németh Szilárd szerint a csepeli emberekkel való cinikus bánásmód.

Ráadásul egyelőre nem is népszavazás történne. Első körben minden kérdéshez külön-külön össze kellene gyűjteni 6300 aláírást egy hónapon belül. Ezzel nyilvánítanák ki a csepeli polgárok, hogy szeretnék saját maguk kezébe venni a döntést. Vagyis jelenleg Németh Szilárd szerint arról van szó, hogy a kerület vezetése semmibe veszi az emberek véleményét, még azt sem akarja megengedni nekik, hogy egyáltalán eldönthessék szavaznak-e vagy nem.

Közben a népszavazási kezdeményezés elindítása óta, megszületett egy önkormányzati döntés, hogy a Csepel SC pályáján ne csak sportcélú, de más tevékenységet is lehessen folytatni. A fideszes képviselő szerint ez is azt bizonyítja, hogy Csepel vezetőit nem érdekli az emberek véleménye, meg sem várják a népszavazás ügyének lezárulását, előtte döntenek a kérdésben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását