Egyre több angol vall iránban

Két újabb brit katonáról mutatott felvételeket vasárnap este az al-Álam iráni televízió, amelynek beszámolója szerint a katonák elismerték, hogy iráni felségvizeken fogták el őket az iráni haditengerészet egységei.

Irán március 23-án azzal az indokkal fogta el a Perzsa-öbölben a brit királyi haditengerészet Cornwall nevű fregattjához tartozó járőregységet, hogy az - ellenőrzési tevékenység közben - iráni területi vizekre hatolt be. A tizenöt brit haditengerészt és tengerészgyalogost meg nem erősített hírek szerint Teheránba vitték kihallgatásra.

Az al-Álam már többször sugárzott videófelvételeket a brit katonákról, illetve készített interjút velük. A televíziónak adott nyilatkozatában két katona - Faye Turney és Thomas Summers - azt mondta, hogy behatoltak iráni területi vizekre.

A brit kormány, amely továbbra is állítja, hogy a műholdas helymeghatározási adatok szerint a brit egység elfogásának helyszíne több mint három kilométernyire volt az iraki-iráni tengeri határtól, a Perzsa-öböl iraki vizein, minden egyes alkalommal elfogadhatatlannak minősítette a televízióban közölt felvételeket.

A külügyi szóvivő vasárnap megismételte ezt az álláspontot, hozzátéve, hogy a fogságba esett brit katonák még mindig nem kaphattak konzuli segítséget.
Forrás: MTI