Három millió dollárból ápolják Bergman emlékét

Hárommillió dollárt (mintegy 550 millió forint) fordít a svéd kormány Ingmar Bergman filmrendező munkáinak és emlékének megőrzésére. A legendás svéd művész július végén halt meg, 89 éves korában.

A direktor emlékére évente nemzetközi színházi találkozót tartanak a Királyi Színház szervezésében. A társulat arra is kap anyagi támogatást, hogy Bergman munkáinak szerzői jogait megvásárolja. Jelentős összeget fordítanak még arra, hogy digitális másolatokat készítsenek a világhírű rendező alkotásairól. A svéd miniszterelnök szerint fontos, hogy Bergman művészi örökségét megfelelően kezeljék, megőrizzék az eljövendő generációk számára.

Sok mozirajongó számára Bergman volt az ötvenes és hatvanas éves egyik meghatározó rendezője Federico Fellinivel, Luis Bunuel-lel vagy Jean-Luc Godard-ral együtt.

Bergman több mint három évtizeden át évente legalább egy filmmel rukkolt elő.

Forrás: FH