Nyitva a kutatólaborok ajtaja

Betekinthettek a laboratóriumokba, megismerkedhettek a búza- és kukorica kísérletekkel, kőkorszaki "öko-ételek" készítésében jeleskedhettek a kutatók éjszakája pénteki programsorozat martonvásári vendégei.

Az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete is csatlakozott az Európai Bizottság által támogatott, Európa 29 országának, 150 városában megrendezett szórakoztató-ismeretterjesztő rendezvénysorozathoz, s kora délutántól nyitott kapukkal várta a látogatókat.

Az érdeklődés nem maradt el: diákcsoportok, s az ország különböző részéből érkezett kíváncsiak hallgatták és nézték meg a vetítettképes előadásokat, s látogatták el a genetikai, sejtbiológiai és nemesítési kutatásokat végző tudományos műhelyekbe.

Sokan voltak kíváncsiak az 50 klímakamrából álló fitotronra: a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokra programozott klímakamrákba "belesve", megfigyelhették, s tudományos szakemberektől hallhatták, hogyan viselik el a növények például a mínusz 25, vagy a plusz 45 fokos hőmérsékletet.

Megtudhatták azt is, hogy milyen kísérletekkel igyekeznek javítani növényi gének átörökítésével a búza-és a kukorica kedvező tulajdonságait, s tájékozódhattak az erre vonatkozó kísérletek eddigi eredményeiről is.

A kutatóintézet búzaépületében tanúi lehettek a liszt laboratóriumi vizsgálatának, s a kenyér születésének, a dagasztástól, egészen a sütésig.

A gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, magvakból, kukorica csuhéból készíthettek tárgyakat, s kipróbálhatták a szalmafonást is.
Forrás: MTI