Fico lemondásra szólított fel

Hivatalosan is lemondásra szólította fel csütörtökön agrárminiszterét Robert Fico szlovák kormányfő. Ez akár a pozsonyi kormánykoalíció felbomlásához is vezethet. A minisztert ugyanis a legkisebb szlovák kormánypárt, Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiá

A Mečiar-párt vezetősége csütörtökön este kezdődő tanácskozásán dönti el: miniszterétől - a párt egyik alelnökétől - válik-e meg, vagy pedig a kormánykoalíciótól.

A koalíciós válságot az okozta, hogy a tárcavezető felügyelte Szlovák Földalap egyik, Mečiar-párti alelnöke magánszemélyek kezére játszott másfél milliárd korona, vagyis körülbelül tízmilliárd forint értékű magas-tátrai erdőket, azok pedig a piaci ár alig egytizedéért egy Mečiarékhoz közeli cégnek adták el az ingatlanokat.

Robert Fico hárompárti kormánykoalíciója a tavaly nyári, előrehozott választások után alakult. A miniszterelnököt külföldön és Szlovákiában is kezdettől bírálták amiatt, hogy a magyar- és idegenellenes kijelentéseiről ismert Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával szövetkezett. Az Európai Szocialisták Pártja emiatt Ficóék pártjának, a Smer-nek tagságát is felfüggesztette, s mindmáig nem újította meg.
Forrás: FH