Horgásszunk, vadásszunk a tévéből

Ma már nem meglepő, hogy egyre több tematikus csatorna áll a rendelkezésünkre. Azon, hogy van külön sport, hír, zene, mozi, mese, egyházi, történelmi, pornó, főzős vagy barkács adó már meg sem lepődünk. Lassan nem lesz olyan szabadidős tevékenységünk, ami

Magyar sajátosság, hogy a kábeltelevízió és a tematikus televízió fogalma keveredik, sőt elterjedt a „kistévé” gyűjtőnév is. Sokan nincsenek tisztában a tematikus tévék szerepével. A tematikus televíziók többsége azt a meghatározást adja, hogy egy témára szakosodott, vagy elsősorban érdeklődési kör szempontjából homogén célcsoportot célzó műsorszolgáltatás. Ilyen tematikus televízió például a Viva, a National Geographic, a Spektrum, a Minimax a SportKlub, Sport1, Sport 2 vagy a Hír Tv. Úgyhogy a tévhittel ellentétben a Viasat3-at vagy az ATV nem tematikus csatorna.

Ezek a tévécsatornák a magyar háztartásokba kábelen, műholdon vagy az AM Micro rendszeren keresztül jutnak el, ami alacsonyabb elérést eredményez az országos földi adókénál. Előnyeihez tartozik, hogy a nézők valóban a programokat nézik, és sokkal nagyobb érdeklődéssel teszik mindezt. Ezeknek a csatornáknak a reklámzajszintje jóval alacsonyabb az országos adókénál. Az, hogy mit mennyien néznek nem mindig a minőséget jelenti. Kritizálja-e valaki az Élet és Tudományt csak azért mert kisebb a példányszáma és az olvasótábora, mint a Storyé?



A kelet-közép-európai régióban egy-egy országban jellemzően kevesebb csatorna uralja a piacot, mint Nyugat-Európában. Ez köztudottan nálunk is igaz: a két országos földi kereskedelmi csatorna (RTL Klub és a Tv2) határozza meg a médiapiacot. Míg a nyugat-európai háztartások 70 százalékába átlagosan 10,8 csatorna jut el, addig a kelet-európai régióban ez a szám csak 4,7, Magyarországon, a legutóbbi felmérés szerint mindössze három volt.

A tematikus csatornák leggyakoribb felosztása

Közszolgálat és hírek

Politika, gazdaság, magyar és világszintű események, érdekes emberek, sorsdöntő mondatok és tettek. Olykor unalomba átcsapó hírismétlések, kommentár nélküli képsorok, de a csinos arcok nem hiányozhatnak a stúdióból. Ide tartozik a Hír TV, a BBC World, a CNN, az mtv, m2 és a Duna TV.

Utazás, tudomány, természet

A természet és a tudományok szerteágazó labirintusában segítenek eligazodni tudományos tematikus csatornák. Akiknek nem elég a hírcsatornákon látható "állat" mennyiség, azok a következő adok közül válogathatnak. Animal Planet, a Discovery Channel, a National Geographic Channel, Spektrum, Travel Channel vagy a Reality és a DOQ.

Filmek, mozi

Korai művek, klasszikus siker- és mozifilmek vagy legújabb alkotások. A filmgyártás elmúlt száz évének terméseiből nyújt szórakoztató válogatást előfizetőinknek az HBO, az HBO2, a Filmmúzeum, Film+, a Hallmark vagy akár a VIASAT3.

Mese- és rajzfilmek

A magyar és nemzetközi rajzfilmek mesés világába kalandozhatnak a legkisebbek a Cartoon Network, a Fox Kids (Jetix), és a Minimax csatornáin. A legfélelmetesebb lövöldözős, harcos, kardos robottól kezdve egészen a kedves, ám de értelmetlen Teletubbiesokig lehet válogatni.

Sport

Minden sportrajongó találkozhat kedvenceivel, legyen szó labdarúgásról, atlétikáról, technikai vagy divatos extrém sportokról. Olcsóbb leülni a kanapéra, egy jó hideg sört kivenni a hűtőből és úgy szurkolni, mintha mindenhova követnénk kedvenceinket. Persze az élmény nem ugyanaz, de éljen a technika. Sportcsatornák: Sport1 és Sport2, Sport Klub, SportKlub+ Moteurs, Eurosport, Extreme Sports.

Zene

A zenecsatornákon koncertek, a legújabb klipek és felejthetetlen slágerek láthatók, vagyis zene minden mennyiségben. Régi és mai slágerek, A-tól Z-ig, akár Abba-tól a Zantibárig. Ilyen az MTV, az MTV Hungary, a VIVA, a VH1 vagy a Mezzo.

Pornó

Az egészséges erotika és, ami azon túl mutat. Nem maradhatnak ki a szigorúan 18-as karikával ellátott adók sem. A Hustler TV, a Blue Hustler, az XXX Treme, az XXL, Private Spice vagy a Private Gold.

Pár hete új csatorna indult. Négyszázezer hazai háztartásban fogható a The Fishing & Hunting Channel horgász- és vadásztévé, amely a két időtöltés mintegy háromnegyedmilliós hazai rajongótáborát célozza meg . Az IKO-csoport - amely kilenc országban 13 csatornát működtet - áprilisban Fim+2, Poén! és Sorozat+ néven indít új adókat, valamint terveik szerint ekkor debütál Reflektor nevű sztárcsatornájuk is.

A csatorna indulásakor, a sajtótájékoztatóján kaptam választ a legfontosabb kérdésekre.

Miért pont a horgászat és a vadászat lett a csatorna témája?

A horgászat több mint tízezer éves örökséggel büszkélkedhet, ebből az ősi gyakorlatból fejlődött ki napjaink népszerű sportja. Népszerűsége töretlen a közép-kelet-európai régióban. Ezen régiók horgászszövetségei jelentős és folyamatosan bővülő taglétszámukkal Európa legjobban szervezett szakmai egyesületei közé tartoznak. Magyarországon és a szomszédságában számos horgászatra alkalmas természetes víz található. Ezen kívül a Duna és a Tisza, holtágaikkal és mellékfolyóikkal behálózzák az országot, és a Balaton szintén kiváló horgászhely. Magyarországot gyakran nevezik a ponty hazájának. Fogas, csuka, harcsa, keszeg és egyes vizekben angolna is előfordul, ami évről évre egyre több látogatót vonz hazánkba. A horgászat, ahogy régen úgy ma is megmaradt az átlagember sportjának. Így sok ember űzi ezt a sportot, vagy egyszerűen hobbiként csinálja, és ugyanez a helyzet a vadászattal is. Évről évre egyre több vadász érkezik külföldről hazánkba.

Hogyan áll össze a műsorkínálat? Miket láthatnak majd, akik leülnek tévé elé, és erre az adóra kapcsolnak?

Lesznek tudósítások horgász és vadászeseményekről, elismert horgász- és vadász szakemberek tolmácsolásában. Hazai és nemzetközi horgászversenyek beszámolói. Híres horgász és vadászvidékek a Föld legszebb tájairól, lebilincselő dokumentumfilmek. A legújabb horgász- és vadászfelszerelések, vadásztippek közvetlenül a szakértőktől. Egyszóval színes műsorstruktúra épül fel.



Mivel lehet kedvet csinálni azoknak, akik eddig nem rajongtak a vadászatért vagy a halászatért?

Lesz olyan érdekes műsorunk, amely egy négy epizódból álló különleges műsor a híres színész és egyben legendás vadász, Charlton Heston életének sporteseményeiről számol be, mint például a csapda és kézifegyver versenyek, olyan sztárok közreműködésével, mint Chuck Norris, Luke Perry, Tom Selleck, Jason Priestly és még sokan mások. Egy másik műsorral, a Vadászkutyák sorozattal a vadászok felfeldezhetik a különböző vadászkutya tenyészeteket szerte a világon. Minden rész egy-egy fajta tenyésztési színvonaláról, a fajta eredetéről, rövid történelméről szól.

Rendszeres, napi adások vannak?

Igen, a műsorok a nap 24 órájában láthatók. 60 százalékban horgász és 40 százalékban vadász témákkal jelentkezik. A 18-59 éves férfiak a célcsoportunk.

A „The Fishing and Hunnting Channel” név direkt maradt meg? Nem lett volna jobb egy magyar változat?

Mivel az IKO cégcsoport nem csak Magyarországon sugároz és a The Fishing & Hunting Channel például Romániában is fogható lesz, ezért döntöttünk az angol név mellett. Reméljük így is sokak kedvence lesz.