A helyzet akkor került igazán napvilágra, amikor márciusban más csoportok, köztük a punkok, a darkok és a metálosok ki akarták az "emókat" tiltani Querétaro városközpontjából arra hivatkozva, hogy homoszexuálisok és csak "másolják" stílusukat és az összetűzések nyomán legalább 20 főt őrizetbe vett a rendőrség.
A mexikói nemzeti emberi jogi bizottság "rendkívül súlyosnak" tekinti ezeket az eseteket, és állítása szerint hasonló incidensek történtek az ország 14 különböző államában. Akad olyan összecsapás is, ahol a rendőrség különleges egységeit kellett bevetni, hogy megakadályozzák a komolyabb atrocitásokat.
Mint David Chimal, a De La Riva piackutató cég képviselője elmondta, az "emók" olyan kisebbség, amely életstílusát "a szerelem, a gyűlölet, a kiábrándultság érzéseire alapozza", és ez időnként depresszív magatartásokban, öncsonkításokban, sőt öngyilkosságban nyilvánul meg.
Ez a szubkultúra, amely egészen eddig gyakorlatilag ismeretlen volt Mexikóban, az elmúlt 20 évben alakult ki, és olyan együttesek tekinthetők a fő képviselőinek, mint a Dashboard Confessional, a Sparta, a Thursday, a Taking Back Sunday, a My Chemical Romance, az Emery, a Green Day vagy a Dead Poetic.
Az "emo" kifejezést először az 1980-as évek végén használták egy washingtoni alternatív zenei stílus jelölésére, amely a hardcore punkot keveri lassú melódiákkal, és amelyben a szövegek a belső érzelmekről és a lelkiállapotról szóltak. Aztán 200-tól a kifejezést kezdték olyan bandákra alkalmazni, amelyeknek nem volt közük a kezdetek irányzatához, de továbbra is az érzelmekre fektették a hangsúlyt.
Általában békés fiatalokról van szó, akik ellenzik a különböző függőségeket és az állatok bántalmazását, többnyire szomorú és melankolikus, időnként bágyadt az arckifejezésük, és szeretik arcuk egy részét hajukkal elfedni - mondja a piackutató. Karcsúsított ruhát viselnek, fehérrel és rózsaszínnel ellensúlyozott sötét színeket, szeretik a gyengédséget és soraikban gyakori a biszexualitás.
Mexikóban az elmúlt hetekben több fórumot, találkozót tartottak, amelyek során a legnagyobb "városi törzsekhez" tartozó fiatalok elutasították a diszkriminációt és a bandaháborúkat. "Az +emók+ elleni agressziók azt tükrözik, hogy a mi társadalmunk nem tiszteli a másságot, nem képes elfogadni azt, aki másképpen gondolkodik" - állapította meg Priscila Vera, a mexikói Nemzeti Ifjúsági Intézet főigazgatója.
Egy 2005-ben, a mexikói diszkrimináció-ellenes nemzeti tanács által készült felmérésből kiderült, hogy az ország kisebbségeihez tartozó minden harmadik embert ért már diszkrimináció életében. Hasonló tendenciát állapított meg a szövetségi emberi jogi bizottság tanulmánya, amely szerint a fiatalok azok, akik a leginkább diszkriminálják kortársaikat, és hogy 53 százalékuk nem kíván homoszexuális szomszédot.
Fernando Aguilar, a mexikóvárosi Autonóm Egyetem szociológiaprofesszora szerint a legutóbbi összecsapások okát a fiatalok kirekesztettség- és jövőtlenségérzésében kell keresni. De a hatóságok, hivatalos személyek sem segítenek a diszkrimináció leküzdésében. Előfordult például Celaya városában, hogy a helyi polgármester bejelentette: kitiltja az "emókat" a városközpontból, mert "rontják a városképet" és "rossz példát mutatnak".
Chiapas állam püspöke, Felipe Arizmendi arra szólította fel az "emókat", kövessék Jézus Krisztus útját, hogy kigyógyuljanak identitás-zavarukból. Oaxaca állam helyi képviselőinek egy csoportja pedig egyenesen ifjúsági bizottságok létrehozását indítványozta, hogy megakadályozza "emo"-csoportok megalakulását, mert azok, mint mondták, "idegenek" a helyi kultúrától.