A posztkommunista időszak három T-je

Egy Szlovákiában végzett felmérés szerint elnyomják saját hazájukban a szlovákokat, illetve a felvidéki magyaroktól komolyan fél a többségi társadalom. Egy huszonnégyes listán a hatodik leginkább aggasztó jelenség a magyar kisebbség. Megélhetési rettegés,

Ha északi szomszédunk kerül a hazai sajtó reflektorába, az bizony az esetek döntő többségében két téma miatt lehetséges: vagy a szlovák és a magyar gazdaság közti fájóan növekvő távolság kapcsán, vagy a felvidéki magyarság pozsonyi dotálású diszkriminációja miatt. Ha csak az utóbbi egy év krónikáját nézzük, sajnos a második témából tekintélyes annalest állíthatunk össze.

Benes, Hlinka, Hitler

Kezdődött ősszel a Benes-dekrétumok újramelegítésével. A pozsonyi parlament megdöbbentő módon a szlovák államiság alapköveként aposztrofálta, és törvénybe foglalta a kollektív bűnösséget a magyarokra és a németekre kimondó benesi téziseket. Tetszik érteni? A 21. században intézményesíthetőek olyan hatvanéves dekrétumok, amelyek azt jelentik ki, hogy az összes magyar felelt, és felel a szlovákok egykori nyomorúságai miatt. Idézzük Stark Tamás történészt magyarázatképp! „Egyes német politikusok, mint Erika Steinbach tiltakoztak ugyan, de nem verték ki a biztosítékot az EU-nál, ahol él egyfajta közmegegyezés, hogy a világháború utáni status quo-t nem bolygatják. A Benes-dekrétumok ehhez tartoztak.” Köszönjük, Brüsszel.

A lista folytatódott egy hasonlóan negatív (vagy talán a legnagyobb jóindulattal is erősen kétes) szlovák történelmi figura felmagasztalásával. A híresen magyarellenes, később fasiszta nézeteket valló Andrej Hlinka politikus-pap nemzeti hősként jelent meg a szlovák közvélemény szemében. Kis emlékezetfrissítésként álljon itt Hlinka egyik mondata: „Én vagyok a szlovák Hitler, olyan rendet csinálok itt, mint Hitler Németországban.” Kemény, ugye? Kultusza pedig megingathatatlannak tűnik, a szlovák történelem- és irodalomkönyvek (merthogy Hlinka a szélsőjobb szekér tologatása mellett rímfaragással is foglalkozott) tele vannak vele.

Turulok köröznek a Tátra felett

Szinte meg sem lepődtünk az érsekújvári incidensen, amikor nyögvenyelősen, de a szlovák rendőrség is beismerte, hogy bizony egyik tagjuk lövöldözött agresszívan egy Hedvig elnevezésű bábura. Szimbolikus eset, de valamit reprezentál. Valami olyan magyarok felé irányuló gyűlöletet, félelmet, paranoiát (vérmérséklet szerint a megfelelő jelző aláhúzandó), amit Slota és Fico szelídebb, ám tevőleges formában a kormányon képvisel. Mire gondolok? Ján Mikolaj oktatási miniszter a Selye János Egyetem lefokozásáért harcolt, majd olyan tervezetet készített, amely alapján meg lehetne szabadulni a szlovákot tanító magyar pedagógusok jó részétől.

A büntetett előéletű Szlovák Nemzeti Párt-vezér Slota pedig monumentális kettőskeresztekkel szegélyezné közös határszakaszunkat, illetve véleménye szerint nincsenek Szlovákiában magyarok, csak magukat magyarnak valló szlovákok. Félelmetes és egyszerű logika: ami nincs, azzal nem kell foglalkozni. Az már csak hab a fehér-kék-piros tortán, hogy mindehhez még szlovák légtér felett röpködő turulokat is vizionált. Ám nincs egyedül ezzel a rémlátomással. A pozsonyi Commenius Egyetem szociológiai felmérése szerint a szlovák lakosság 100-as skálán 65 pontosra értékelte a magyar kisebbséget, mint társadalmi veszélyforrást. Ezzel 24 rizikófaktorból a hatodik a magyarság. Szép.



Eszerint tehát a felvidéki magyarok aggodalomra adnak okot. Egy olyan politikai-társadalmi környezetben, ahol bár alkotmányos alapjog, mégsem lehet minden városban anyanyelven intézni a hivatalos ügyeket, vagy ahol a szinte színmagyar Csallóköz reszlovákizációja téma lehet, ez nehezen képzelhető el. Ahol azért is harcot folytatnak a többségi társadalom prominensei, hogy a földrajzi helyek csak szlovák elnevezéssel kerülhessenek a tankönyvekbe, ott alaptalan rémisztgetés, kirakatba tett hisztériakeltés a magyar elnyomás rémképéről értekezni.

Meddig még? A három T-ig

A szlovák közállapot a regnáló kormányzat függvényében értelmezhető csak. Meciar és most Fico alatt ilyen a helyzet. Ilyen szélsőségekkel összekacsintós, kollektíven lappangó magyarfóbiára építős, a kisebbség szorongatásával szavazatokat gyűjtögetős. Mit számít az, hogy a Magyar Koalíció Pártja megszavazta Ficoéknak a lisszaboni szerződést, igaz, egyelőre homályos oktatáspolitikai előnyökért cserébe?! Természetesen, ahogy a történészek rámutatnak, közrejátszik a magyarellenes közhangulatban a szlovákság gyakran ki nem mondott értékkeresése, ami relatíve fiatal államszervezetükből (és abból, hogy előtte magyar fennhatóság alatt álltak) fakad.

Egy modern, européer demokrácia alapja nem lehet a kisebbségekkel szembeni önmeghatározás. Ehhez nem elég a viharos gazdasági fejlődés, a rohamléptékben növekvő életszínvonal sem. Ehhez a sokat hangoztatott szemléletváltás kell. A posztkommunista korszak három T-je: tudatosság, tolerancia, és támogatás. Tudatosítani, hogy több mint félmillió magyar él az országban. Tolerálni létüket, hiszen az EU nem ismer másodrendű állampolgárokat. Végül támogatni őket, hiszen a kisebbség érték. De csak akkor, ha úgy is kezelik őket.