A gyógyszerhamisítást meg kell előzni
A megelőzés a fő iránya a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemnek, amely egyben fontos része a június végén a kormány elé kerülő Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiának - mondta a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökhelyettese csütörtökön Pécsett, a témában rendez
Posteinerné Toldi Márta elmondta: a 2010-ig szóló stratégia készítői elsősorban a hamisított készítmények veszélyeire figyelmeztető kampányok indítására tesznek javaslatot, de szorgalmazzák a hamisítókat, az illegális szerekkel kereskedőket üldöző szervezetek hatáskörének bővítését, s a tapasztalatoktól függően a jövőben kezdeményeznék jogszabályok módosítását is.
Rámutatott: utóbbi keretében sor kerülhet az internetes forgalmazás jogszabályi hátterének pontosítására, határátlépésnél, csomagküldésnél gyógyszereket tartalmazó csomagok átvilágítására.
Forrás: MTI