Az ausztrál rendező és a rádiófejek – videóval

Ausztráliát sok mindenért lehet szeretni: az állatbarátoknak ott vannak a kenguruk és a koala macik, a rockereknek az AC/DC és az INXS, és eme felsorolásból a mozirajongók részéről kihagyhatatlan Baz Luhrmann neve, akinek ma van 46. születésnapja.

Az ausztrál rendező a Kötelező táncok után a modern köntösbe bújtatott Romeó és Júliával, majd a Moulin Rouge-zsal biztosította helyét a legnagyobbak közt. Egyedi, eltéveszthetetlen stílusa, vizuális világához minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy nagy súlyt fektetett a zenére is. Talán a sokszor már túlzásba és néha ezért giccsbe hajló jelenetei is ezért bocsáthatóak meg könnyen: e két utóbbi film soundtrackje ugyanis széles skálából merít, műfaji határokat egybemosva. Tegnap a T. Rex énekesére emlékezve már előkerült egy ilyen gyöngyszem: a Children of the Revolution feldolgozása a U2 énekesének közreműködésével.


Ezért ma vigyázó fülünket inkább a Romeó és Júlia zenéjének irányába fordítjuk. Az album nemcsak a rockzene rajongóinak kínál különlegességeket. Elég ha csak Prince When doves cry című dalának átdolgozására gondolunk. Igaz, ami igaz, ott az eredeti verzió sem mindennapi: nincs benne basszus. Luhrmannből sem hiányzik a bátorság, hogy meghökkentő és váratlan pillanatokat csempésszen műveibe, ahogy a már említett lemezről kiválasztott Talk show host című dal előadója, a Radiohead sem konvenciókövetéséről lett híres.

Még azok, akik azt sem tudják, hogy a zenekart eszik-e vagy isszák, emlékezhetnek talán arra, hogy a Szigeten volt egy együttes, aki miatt a Nagyszínpad aznapi programját át kellett variálni. Mindezt azért, mert a Radiohead ragaszkodott a 2 órás koncerthez. (Az már nem az ő hibájuk, hogy kritikán aluli lett a hangosításuk, és inkább tábortüzes hangulatot hozott.) De az oxfordi együttes nevéhez köthető az a merész vállalkozás is, hogy albumukat (In Rainbows) először az interneten tették elérhetővé (és letölthetővé). A vételárat pedig a vásárlóra, illetve a lelkiismeretü(n)kre bízták.

Ezen felül a Radiohead zenéje nemcsak attól jó, hogy jobbnál-jobb albumokkal és irigylésre méltó maximalizmussal kápráztatják el a világot, hanem attól is, hogy mindig is merték a maguk útját járni, nem kiszolgálni a közönséget. És lám, az őszinteségnek is lehet értéke a piacon (is).