A kulturális párbeszéd segíthet a radikalizmus terjedésével szemben

Az Európa-szerte terjedő szélsőséges eszmékkel, az egyre többször tapasztalható erőszakkal, a radikalizmussal szemben a kulturális párbeszéd segíthet - jelentette ki Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Szegeden.

Az utcai radikalizmus mellett szélsőséges nyilatkozatokat tesznek vezető politikusok is, például Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, s ehhez az európai közvéleménynek "tulajdonképpen nincsen szava" - mondta a politikus a kultúrák közti párbeszéd évének alkalmából nyolc ország szakembereinek részvételével rendezett fórumon.

Lévai Katalin elmondta, képviselőtársaival Európai Charta néven mozgalmat indított, amellyel jelezni kívánják, hogy a kontinensen is nagyon határozott értékközösség létezik, amely elutasítja a radikalizmust és a szélsőségeket.

A képviselő szerint a másik nem ismerése félelmet szül, a félelem pedig agressziót, s ezzel megteremtetődik az alapja annak, hogy "ellenségként szemléljük egymást, ahelyett, hogy barátokként fordulnánk a másikhoz". Csak a párbeszéd és a megismerés segíthet abban, hogy megtanuljuk elfogadni, különbözőek vagyunk kultúránkban is - hangsúlyozta a politikus.
Forrás: MTI