Helyi népszavazás lesz Szigetmonostoron?

Helyi népszavazást kezdeményeznek a Pest megyei Szigetmonostoron a Megyeri híd építése kapcsán eredetileg kialkudott kis autóshíd megvalósításáért; a jegyzőnek átadták ellenőrzésre a több mint ötszáz támogató aláírást - közölte az akciót szervező Horányér

Nádas Zsolt elmondta: a Szentendrei szigeten fekvő falu annak fejében mondott le a hídlejáróról, ha helyette egy kis autóshíd épül a Dunán a szigetlakók közlekedésének megkönnyítésére. Jelenleg ugyanis az ott élő több ezer ember komppal vagy nagy kerülővel, a tahi Tildy hídon át juthat el a fővárosba, illetve Szentendrére. A kis híd azonban máig sem készült el, helyette a kormány egy kompenzációs csomag keretében a falu túlsó fele és a Szentendre északi részén álló Határ csárda között építtetne egy olcsóbb, másfél milliárd forintból megvalósuló gyalogos hidat - tette hozzá.

E megoldás a népszavazás kezdeményezői szerint nem oldaná meg a község lakóinak közlekedési gondjait, ezért azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat a tárcával folytatott egyeztető tárgyalásokon az eredeti terv mellett álljon ki - szögezte le az elnök.

Ezért indította a civil szervezet a helyi népszavazásra a kezdeményezést. A törvény szerint ha a választásra jogosultak tíz százaléka támogatja a helyi népszavazás kiírását, akkor kötelező megtartani, ebben az esetben pedig csaknem negyven százalékos az aláírók aránya - közölte Nádas Zsolt.
Forrás: MTI