Adventi programok Kaposváron

Az idén is gazdag programokkal készül Kaposvár önkormányzata és az Együd Árpád Művelődési Központ a Kaposvári Advent - Karácsonyi Ünnepi Hetek december elsejétől 22-ig tartó rendezvénysorozatra - hangzott el kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Mint arról Stickel Péter, az önkormányzat művelődési igazgatója beszámolt, a rendezvényekre 7,5 millió forintot költ az önkormányzat, ebből egymillió forint a szponzori támogatás.

Tájékoztatása szerint a főtéren már felállított és vasárnapra díszbe öltöztetett fenyőfán Szita Károly polgármester gyújtja meg a fényeket, s ezzel egy időben bekapcsolják a tér és az onnan kiinduló sétálóutcák fényfüzéreit is.

Berlik Mária művelődésszervező az elkövetkező hetek programjairól szólva elmondta: a téren Pajtaszínház és Betlehem-kiállítás várja a gyerekeket, a kisiskolásoknak játékos vetélkedőket, a családoknak játszóházat szerveznek, lesz Mikulás-táncház és Mikulás-vetélkedő, a Pajtaszínházban ünnepváró irodalmi összeállítások, zenés-táncos előadások, Luca napján pedig "boszipartit" rendeznek.

Több templomban adventi hangversenyekre, a sétálóutcákban pedig karácsonyi vásárra várják az érdeklődőket.
Forrás: MTI