Az év lemeze

A Hírextra szerkesztősége is évet értékelt: megpróbáltuk kitalálni, mik voltak a 2008-as év legmeghatározóbb momentumai. Szubjektív összefoglalónk zenei pillanatokat felidéző fejezete következik: nyert a rock, holtversenyben a Metallica és Axl Rose.

Bár a zeneipar menthetetlenül agonizál, 2008-ban is jelent meg néhány olyan lemez, amik emlékezetesek maradnak majd – legalábbis szerkesztőségi felmérésünk erre enged következtetni.

Egész pontosan két kiemelkedő albumról volt szó az évben: mindenki legnagyobb meglepetésére megjelent a Guns 'n' Roses Chinese Democracy című, tizenöt éve készülő lemeze – és ennek megfelelően nem is lett olyan rossz, mint azt sokan várták. Olyan jó sem, mint egy klasszikus G'N'R-lemez, de nem is az – legalábbis a kritikák szerint. És az is biztos, hogy a Dr. Pepper nevű üdítős cég is így gondolkodik – ingyen kaphatott minden amerikai egy üveggel italukból, ha Axl idén kihozza a lemezt – és összejött.

A kemény rock rajongói szerint a Metallica is nagyot dobott: Rick Rubin sztárproducer segítségével visszataláltak korábbi magukhoz, és újra metállemezt csináltak. A zenekar rajongóinak hatalmas örömére.



Szerkesztőségünkben ez a két album holtversenyben első – bár Rose úr életművének újabb darabját nem a minősége, hanem a hírverés miatt emelte ki mindenki.

Magyar vonalon futott még Deák Bill Gyula, az Ossian, és Jazzékiel új lemeze is – a szerkesztőség túlnyomó része tehát többé-kevésbé gitárzene-orientáltnak mondható. Mi azért még felvetnénk az új KFT-lemezt, a A bábu visszavág címűt – ezt ingyenes terjesztésben harmincezer példányban dobták piacra a magyar új hullám legkitartóbb szereplői – és egy héttel a megjelenés után már lehetetlen volt kifogni az ilyen albumokat (na jó, nekünk nem sikerült).

És Önöknek mi volt a kedvence?