Kettecskén, "én meg te két lángelme..."

Szilveszterkor mindenki bulizni jár, No jó, majdnem mindenki. A többség mindenképpen. Nincs is ezzel baj, jól esik néha kimozdulni, kedves ismerősökkel szórakozgatni egy kicsit – teljesen megértem azt, aki ilyen programot szervez magának.

Néha mi is szoktunk, de számomra a legemlékezetesebb szilveszter este meghitt kettesben zajlott.

Vizsgaidőszak volt, egy nem különösebben humánus egyetemi karon – sok időnk nem volt sem a mulatozásra, sem egymásra. Nem is nagyon erőltettem a kimozdulást, és a barátnőm sem tiltakozott. Ellenben elérte, hogy nekilássak fasírtot sütni – a darált hús neki valamiért nagy gyengéje. Beadtam a derekamat, és a szokásos virsli helyett krumplifőzeléket főztem és fasírtot – az ünnepre való tekintettel csak a két macskánk kapott drága tápot (olyasmit, amit ők vennének, ha hagynánk – amúgy is válogatós jószágok, ha nem kapatjuk el őket).

Csakhogy mindketten fáradtak voltunk – pont, mint a macskák. Csak ők mindig azok, ha van rá okuk (legalábbis szerintünk, ők ezt mindig jobban tudják), ha nincs. Így a barátnőm szépen elaludt, mire elkészült a fasírt. Na jó, azért fel is ébredt – mint említettem, a fasírtnak nemigen tud ellenállni. Sőt: még a macskák is kaptak (ennyit arról a szigorú elvről, hogy nem kényeztetjük őket fölöslegesen...).

Aztán szépen összebújtak és elaludtak. Puhány cicák, gondoltuk: ki sem bírják várni az éjfélt – pedig rendesen tíz-tizenegy körül szoktak új erőre kapva fel-alá rohangászni a lakásban (ez van, ha az ember nem kitenyésztett szobacicát tart).

Aztán mi is összebújtunk, mint ők, és elkezdtük nézni a tévét – noha szokás szerint nem nagyon volt érdemes. Aztán a többire már nem emlékszem igazán, csak arra, hogy három óra körül átmentünk a hálószobába – mégiscsak kényelmesebb ott aludni, ugyebár.

A macskák mellett tehát mi is puhánynak bizonyultunk – mégsem sajnálom. Akkoriban annyira kevés időnk jutott egymásra, hogy ez a lehetőség is elég volt ahhoz, hogy élvezzük a szilvesztert.