Kiválasztják a jelölteket

Megkezdődött a Kaszás Attila-díj idei nyertesének kiválasztása: a hazai és határon túli magyar színházi társulatok tagjai két fordulóban maguk közül jelölik azt a művészt, aki március 10-én a Nemzeti Színházban, a Hermelin című előadás előtt átveheti az e

A két éve, 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila emlékére tavaly alapított díjat Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és a Mozaik Művészegyesület. A díj nettó félmillió forinttal jár és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. Az első díjazott Szarvas József színművész volt.

Vasvári Csaba színművész, a Mozaik Művészegyesület elnökhelyettese a szavazás menetét ismertetve elmondta: ettől az esztendőtől kezdve a nyertes kiválasztása új metódus szerint, két körben zajlik. Az első fordulóban minden magyarországi és határon túli magyar kőszínház, valamint a jelentősebb alternatív társulatok színészei is leadhatják jelölésüket február 11-ig. A második körbe társulatonként egy-egy művész jut tovább, ők maguk közül választják ki az egyetlen nyertest.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója arról számolt be, hogy a Kaszás Attila-díjat idén a Hermelin című előadás előtt adják át, mert az elismerés névadója tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt ezt a darabot próbálta utoljára, a bemutatót azonban már nem érhette meg.
Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester szerint ma a színházak közösségteremtő erővel bírnak, fontos azonban, hogy a társulatok is igazi közösségként működjenek. A XII. kerületi önkormányzat ezért 2008-hoz hasonlóan idén is nettó 500 ezer forintot ajánl fel a díj nyertesének.

"Ennek az országnak az egyik legnagyobb baja a magány, ezért fontos, hogy közösséget hozzunk létre" - beszélt a kiemelkedő művészi teljesítmény mellet a társulatban vállalt közösségépítő szerepért odaítélt díj létrehozásának okairól Pokorni Zoltán.

Szarvas József színművész, a díj tavalyi nyertese megjegyezte: az egyén számára furcsa tehertétel a közösségépítés, de fontos feladat, mert az a megtartáshoz, az egymás közötti bizalomhoz elengedhetetlen.
Forrás: MTI