Súlyosan megsérült Harry Potter

Súlyos balesetet szenvedett az új Harry Potter-film forgatása közben a címszereplő dublőre. A 25 éves kaszkadőrt a regényfolyam utolsó epizódjából készülő film egyik látványos jelentének próbáján érte a baj.

A Harry Potter és a halál ereklyéi című, 2007-ben megjelent befejező rész filmváltozatának egyes részeit a Londonhoz közeli Leavesden stúdió műtermeiben forgatják.

A csütörtöki Daily Mirror beszámolója szerint a dublőr - akit a lap nem nevezett meg - éppen egy repülős jelenetet próbált, amikor egy robbanás miatt nagy magasságból a földre zuhant.

A robbanás is része a jelenetnek, ám a detonáció valahogy "elkapta" a hevederekre felfüggesztett kaszkadőrt, és nagy erővel a padlózatnak csapta.

A sérült csak annyit mondott a segítségére sietőknek, hogy nem tudja mozgatni lábait. A lap szerint félő, hogy a dublőr bénulást okozó sérüléseket szenvedhetett, jóllehet a stúdió a családra való tekintettel nem szolgált részletekkel a balesetről.

A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam utolsó epizódjából két filmet készítenek; az első 2010-ben kerül a mozikba.

A másfél éve megjelent hetedik, befejező Potter-kötet azonnal minden értékesítési világrekordot megdöntött: már a kiadás utáni első napon jóval több mint 10 millió példányt adtak el belőle az Atlanti-óceán két partján.

A varázslótanonc az életéről szóló történetfolyam szerzőjét, Joanne K. Rowlingot is rekorderré tette, legalábbis ami a bevételeket illeti. Az író a brit bulvársajtó értesülései szerint hetente 3 millió fontot, vagyis több mint 900 millió forintot keres, többet, mint az utána következő kilenc legnagyobb jövedelmű szerző együtt.

A legnagyobb pénzforrást valószínűleg nem is könyvek, hanem a sorozathoz kötődő legkülönfélébb árucikkek, és mindenekelőtt a regények alapján forgatott filmek jelentik: ez utóbbiak jegyértékesítési bevétele már meghaladta a 2 milliárd fontot.

J.K. Rowling eddigi vagyonával is irodalmi világrekorder. A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről évente összeállított lista legutóbbi, tavaly megjelent kiadása a szerző vagyonát 560 millió fontra (több mint 170 milliárd forintra) becsülte.

Rowling a 90-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban.
Forrás: MTI