Kedveli az anális szexet a tanár úr?

Névtelen levélben jelentettek fel egy tanárt Békés megyében. A levél állítása szerint a pedagógus szado-mazo honlapon hirdeti magát.

Az általános iskolai történelemtanár az ismeretlen „jóakaró” szerint egy olyan honlapon jelent meg, amiben mellkínzás, harapás, beöntés, fenekelés és az anális szex csupán a kellemesebb címszavak. A többit nem idéznénk.

Az előkelő környezetben üzemelő iskola hírnevét besározza a történet, így az igazgató egyértelművé tette, ha bebizonyosodik, hogy a tanár volt a bőrmaszkos férfi a képeken, azonnal kirúgja.

A pedagógus természetesen tagad, sőt állítja: visszaéltek a nevével. Feljelentést is tett az ügyben. Ezt az a Blikk információi szerint az igazgató is megtette, mégis a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem tud semmiféle nyomozásról.

„Nagyon fel vagyok háborodva az alaptalan gyanúsítgatások miatt. Visszaéltek a nevemmel!” – panaszkodik a sértett tanár.

Az említett honlapon a névtelen bejelentő szerint a pedagógus az „Engedelmes” névre hallgat, és azok jelentkezését várja, akik úgy kezelik mint egy háziállatot, láncokat és büntetéseket szeretne, valamint kedveli a mazochizmust is. A hirdetés hétfőn délután négykor eltűnt a világhálóról.
Forrás: Blikk / HírExtra