A sötét múlt

Évtizedekig egy elzárkózó, diktatórikus ország volt Albánia. A második világháború befejezésétől egészen a nyolcvanas évek végéig Enver Hodzsa (Hoxha) kommunista vezető állt az ország élén.

A sztálinizmust mindvégig mintának tekintő, izolacionista politikájának következménye az volt, hogy Albánia elszigetelődött és infrastrukturálisan-életszínvonalban évtizedekre elmaradt nemcsak Nyugat-Európától, hanem a szocialista blokk országaitól is.

A kilencvenes évek elején – összhangban a világban végbemenő változásokkal – Albánia is a demokrácia útjára lépett és elkezdte kiépíteni a kapitalista gazdaságát.

Torz és elmaradott gazdasági szerkezet

Albánia természeti erőforrásokban bővelkedő, de elmaradott gazdaságú ország. Már az ország függetlenné válása (1912) idején is messze elmaradt a többi európai országtól, s e gazdasági hátrányt a későbbi évtizedek zűrzavarai és politikai csatározásai csak tovább súlyosbították.

A kommunizmus évei alatt egy torz iparszerkezetet erőltettek az országra a vezetői: elsősorban a nehézipart építették ki, de eközben elhanyagolták a többi ipari ágazatot és elhanyagolták az infrastrukturális fejlesztéseket.

A rendszerváltást követően az ország új vezető politikusai nekiláttak a szerkezeti átalakításnak, illetve a politikai-gazdasági stabilizációnak. Napjainkra Albánia már megerősítette a demokratikus intézményrendszerét és növekedő pályára állította a gazdaságát, de még így is hatalmas a lemaradása nemcsak az EU-hoz, hanem a többi balkáni országhoz viszonyítva is.

Jelenleg a munkaképes népességnek több mint 58 %-a még mindig mezőgazdaságban dolgozik, a munkanélküliségi ráta is viszonylag magas (16 %). Az albán lakosság egyötöde a szegénységi küszöb alatt él, különösen jellemző ez a vidéki lakosságra és az ország északkeleti régióira.

Felfelé ívelő pályán

Albániát kevéssé érinti a globális válság: még az idei évre is legalább 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az ország, a tavalyi 6 százalékos bővülés után.

„Albánia pénzügyi rendszere egyelőre gyengén integrálódott a nemzetközi rendszerbe, emiatt lesz képest növekedésre az ország” – közölte a minap az albán gazdasági miniszter.

Genc Ruli azt is reméli, hogy a külföldi befektetők érdeklődése Albánia iránt az idén is megmarad.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank még optimistább: az idei évre 4 százalékos növekedést vár Albániában, a korábbi 5 százalékos ütemmel szemben.

A bruttó hazai össztermék (GDP) 1998 óta stabil 4-7 % körüli értékkel növekedett, az infláció nem haladja meg a 4 százalékot, s nemzeti valuta – az albán lek – is folyamatosan erősödik.

Albánia a közelmúltban csatlakozott a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank gazdaságfejlesztési programjaihoz, ennek nyomán 1998 óta számottevő támogatásokban részesült, amelyek segítségével az infláció és a központi költségvetés deficitje visszaszorult, ebből fejlesztették az infrastruktúrát, s megindult a külföldi tőke beáramlása is.

A külföldi cégeket ugyanakkor továbbra is elriasztja a korszerűnek továbbra sem mondható infrastruktúra, a képzetlen munkaerő. Mindezek mellett egyre nagyobb gondot okoz a korrupció, az alacsony adózási és járulékfizetési fegyelem és a feketegazdaság markáns jelenléte.

A nemzetközi elismerés is kijár

Nemcsak gazdasági téren fejlődik a balkáni ország. Az utóbbi években Albánia fokozatosan építette ki a nemzetközi kapcsolatait, több nemzetközi szervezet már eddig is a soraiba fogadta.

A következő jelentós „ugrás” a NATO-csatlakozás. Egy korábbi döntés értelmében a héten éppen Budapesten jelentette be a katonai szervezet főtitkára, Jaap de Hoop Scheffer, hogy:

„Horvátország és Albánia is a NATO teljes jogú tagjává válik áprilisban. Ez száz százalékig bizonyos. Ezeknek az országoknak a felvételével stabilizálni lehet a Balkán biztonságát.”

A sikeres NATO-csatlakozás után Tirana várhatóan nekirugaszkodik a következő, az előzőnél lényegesebb komolyabb feladatnak. A tervek szerint ugyanis Albánia még az Európai Tanács e félévben soros cseh elnöksége alatt be akarja nyújtani csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz.