Lassan semmit nem ér a fizetésünk

A reálkeresetek 6,9 százalékkal csökkentek januárban - 3,1 százalékos fogyasztóiár-index mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkeresetek 2008-ban 0,7 százalékkal nőttek - 6,1 százalékos infláció mellett -, 2007-hez viszonyítva. Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 6,8 százalékkal haladták meg az előző évit.

A bruttó átlagkeresetek 2008 januárjában 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, míg a reálkereset - a fogyasztói árak 7,1 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent 2007 januárjához képest
Forrás: MTI