Magyar film Los Angelesben

Több amerikai város után Los Angelesben is bemutatták a hétvégén Visky András Júlia: párbeszéd a szerelemről című darabját - tájékoztatta a helyi magyar főkonzulátus hétfőn az MTI-t.

A közönség a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyházban láthatta a darabot a New York-i Christopher Markle rendezésében. Az egyszemélyes előadásban Melissa Hawkins ismertette meg egy magyar asszony és hét gyermekének egy volt romániai kommunista rendszerbeli büntetőtáborban megélt kálváriáját.

Hawkins harmadik hónapja járja az Egyesült Államok nagyvárosait a monodrámával, amely egykor a budapesti Thália Színház sikerdarabja volt; megfordult egyebek között Chicagóban, Bostonban és Floridában.

Ugyancsak a hétvégén került sor barátságos futballmérkőzésre a helyi magyarokból álló Los Angeles Hungarians és a Magyarországról érkezett újságíró-válogatott között.

Mint Bokor Balázs főkonzul elmondta: a magyar médiacsapatban játszott mások mellett Németh Péter, a Népszava, és Bocskay Zsolt, a Klubrádió főszerkesztője, Kozák Márton, az MTV kuratóriumi tagja, valamint más orgánumok, közöttük a Nemzeti Sport, a Blikk és az ATV újságírói. A meccsen a vendégcsapat 6-2-es vereséget szenvedett.

Németh Péter az MTI-nek beszámolt arról, hogy a magyarországi újságíró-válogatott az amerikai turnén három mérkőzést játszik. Múlt héten a New Jersey állami bajnokságban is szereplő, 90 éves New York Hungária csapatától kaptak ki 4-1-re a New Jersey állami Woodbridge-ben, szerdán pedig Las Vegasban mérik össze tudásukat az ottani magyar csapattal, amelyben több, korábban ismert magyar futballista játszik, köztük a volt ferencvárosi védő, Jancsika Károly.
Forrás: MTI