Dragon Ball, a film: mi már láttuk

A világ egyik leghíresebb verekedő anime-jéből hollywoodi filmet csinálni roppant bátor vállalkozás: mind a rajongóknak, mindaz átlagos mozinézőknek meg kellene felelni. Persze kellő kreativitással semmi sem lehetetlen - kár hogy ebből semmit sem láttunk.

Némi háttér

A Dragon Ball mánia még a mai napig nem lefutott kultusz sem hazánkban - ahol több mint tízezres rajongótábora van -, sem a világ más tájain. A történet a hét kívánságteljesítő sárkánygömbről, és a földre érkezett, de meglepően emberi csillagharcosról, Songokuról szól. A történetben nagy szerepet kap a harcművészet, és a humoros, szerethetően bárgyú elemek sorozata, amik kellően eltúlzott, ám nem sztereotip karakterekkel párosítva remek szórakozást nyújtanak.

Maga az ötlet a híres anime-rajzoló, Toriyama Akira fejéből pattant ki, és született meg először japán képregényként (manga) 1984-ben, majd lett belőle japán rajzfilm (anime) 1986-ban, és végül Hollywoodi szuperprodukció idén. Alapvetően három széria készült belőle: a legszerethetőbb Dragon Ball, a túlságosan harc-orientált Dragon Ball Z, és a bukást okozó, az eredeti alkotót már hanyagoló Dragon Ball GT.



Megjegyezendő, hogy az egyik első anime volt, ami széles körben betört a magyar piacra, népszerűsége hazánkban ezért ekkora. Ám az is tény, hogy míg mi egy erősen cenzúrált, a dalszövegben „szeretet és barátság” szlogent kántáló verziót adtunk közre, addig máshol nem épp ez történt. Amerikában például az openingben trash metal szól, és az első három másodpercében Songoku darabokra robbantja valakinek a fejét. Igaz, ott kinn volt a felnőtteknek szóló karika, és ott nem is vették le a műsorról, amiért egy kisgyerek azt gondolta, hogy tud repülni és kiugrott az ablakon.

Technikai részleg

A 20th Century Fox vette zászlójára a Dragonball Evolutionnek elnevezett live-action adaptációt. Bár már sok egyéb film próbálkozott a Dragon Ball „valóságosabb verziójával”, de azok vagy nevetségesen vacakok lettek, vagy nem bírták átvenni az anime hangulatát (megjegyezzük, itt mindkettő megtörtént).

A rendező James Wong nem tett ki különösebben magáért, legalábbis ha előző munkáihoz képest (producerként és íróként többek közt a legújabb X-akták és a Végső állomás 3 fűződik a nevéhez, rendezőként csak pár filmben szerepelt). A költségvetés nem volt rekord összegű, a színészek (Justin Chatwin, Yun-Fat Chow, Emmy Rossum, Jamie Chung) semmi kiemelkedőt nem nyújtottak, a speciális effekt-felelősök is fantáziátlanságban szenvedtek - a jelmezek viszont legalább nagyjából rendben voltak. A forgatókönyv író helyében (Ben Ramsey) pedig nem tenném ki a lában az utcára, hátha meglincselnek a rajongók.



Maga a film

Az egész produkció leginkább egy B kategóriás Fan filmre emlékeztet, ami azért túlszárnyalja Uwe Boll hasonló, negatív rekordnak számító produkcióit, de sem a rajongókat, sem az egyszerű filmnézőket nem elégíti ki. A tanulság rettentően szájba rágott és béna, ráadásul ennyiben összefoglalható: bízz önmagadban, és akkor te leszel a menő.

Az alapsztorit rettentően lebutítják, ráadásul tele van következetlenségekkel, és logikai gikszerekkel. Egy olyan „fordulatot” is beleraknak, aminek a hatására egy vérbeli rajongó azonnal harakirit követne el. A film nem annyira látványos, izgalmas, érdekes vagy fordulatos, hogy a hasonló filmeknél többet nyújtson, így a történetet nem ismerők sem fognak túlzottan meghatódni. Ráadásul a stáblista után még jön egy jelenet, amiben a lábadozó főgonoszt ápolják - meglengetve ezzel a folytatás rémisztő lehetőségét.

Maguk a szereplők teljesen idegenek az eredeti animetól. Songoku - vagyis Goku - egy önbizalom hiányos amerikai középiskolás, akit a japán nagypapa - Gohan - tanít a harcművészet rejtelmeire. Az iskola menői lenézik, mert ő más, de neki tilos verekednie, ezért folyton cikizik is. Természetesen a végén visszatér az önbizalma, és legyőz mindenkit. Az egyetlen megfelelően áthozott „jellemvonása”, az a reménytelenül szerteálló haja.



Goku ráhajt a főmenő szupercsajára, Chi-Chire, aki annyira kurvásra sikeredett, mintha egy hardcore pornófilm nyitojelenetében szerepelne (mondjuk az alakja is megvan hozzá). Persze kiderül hogy ő is nagy harcos, és ettől fogva egy percre sem lehet kérdéses a nagy LOVE.

Bulma egy cyberpunk domina, Jamcha egy pitiáner bűnöző-izompacsirta, Joshi mester pedig egyáltalán nem öreg, nincs szakálla, és komikus énje helyett is egy komplett idiótát kapunk. A főgonoszok közül a Piccolónak segítő domina-nindzsacsaj tűnik csak fel, akinek több a szerepe, mint a néha egy várost - vagy tavat - elpusztító, és a fináléban fél percig lövöldöző Piccolónak. Más szereplő fel se tűnik.

Végszó

Aki szereti a kidomborított női idomokat és a tömény izomszagot, annak még vállalható a film, de mindenki másnak azt ajánljuk, hogy ne kövesse el azt a hibát mint mi, hogy rászánt majd másfél órát erre az alkotásra.