Amerika bünteti a drogkartelleket

Szankciókat vezetett be az amerikai kormány három mexikói kábítószerkartell ellen, gesztusértékű lépésként Barack Obama elnöknek a szomszédos országbeli látogatása előtt.

A szankciókra vonatkozó döntéssel az amerikai kormány azt "hangsúlyozza, hogy támogatja Calderón elnöknek a kartellek ellen indított bátor küzdelmét" - mondta újságíróknak Robert Gibbs fehér házi szóvivő.

A kábítószer-csempészet elleni küzdelemre vonatkozó amerikai törvény kötelezi a Fehér Ház lakóját arra, hogy minden év június elsején megnevezze a drogcsempész bűnszövetkezeteket. Obama azonban - az amerikai elnökök közül elsőként - nem várta meg a törvényben foglalt határidőt - jegyezte meg Gibbs.

Obama mindenekelőtt a kábítószer-ellenes harc egyeztetéséről tárgyal majd vendéglátóival. Obama hatalomra kerülése óta változtatott Washingtonnak a kokaincsempészéssel kapcsolatos politikáján, és eltökélte, hogy a küzdelmet amerikai területen fogja megvívni, ellentétben elődjeivel, akik ezt a harcot Mexikó területére korlátozták. Látogatása egyebek között ennek a politikai váltásnak a szentesítése.
Forrás: MTI