Mégis megnyithatják az aranybányát

Románia megvalósítja a romániai Verespatakon (Rosia Montana) az aranybánya-beruházási projektet, hiszen már 350 millió eurót költött rá - jelentette ki Catalin Hosu, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kommunikációért felelős regionális menedzsere.

A kanadai-román vegyes vállalat beruházása megtorpant azt követően, hogy 2007 szeptemberében a román környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette a vállalat projektjének engedélyeztetési folyamatát.

A tavaly év végi romániai kormányváltás azonban kimozdíthatja a holtpontról a beruházást, hiszen a Nicolae Nemirschi új környezetvédelmi miniszter április 10-én kijelentette: az engedélyeztetési folyamat folytatódik, hiszen azt a szaktárca soha nem függesztette fel. A tárcavezető azzal indokolta ezt a kijelentését, hogy az által vezetett minisztériumban nem talált hivatalos iratot, amely a folyamat felfüggesztéséről rendelkezne.

"Nem a minisztérium, hanem a román kormány döntése az, hogy Verespataknak szüksége van erre a beruházásra, hiszen a régiónak más esélye, lehetősége nincs ezen a projekten a kívül" - mondta Nemirschi, akit a Ziua című bukaresti napilap idézett korábban.

Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni Verespatakon, ahol becslések szerint a föld 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. Magyarország, valamint romániai civil szervezetek, egyházak és a Román Tudományos Akadémia ellenzi a beruházást, ugyanis az RMGC ciános technológiát alkalmazna, a beruházás pedig a verespataki épített örökséget is súlyosan károsítaná.
Forrás: MTI