Megvalósult sci fi: SMS-ező fák!

Izraeli tudósok új szerkezetet fejlesztettek ki, mely képes arra, hogy amikor egy fa vízellátottsága alacsony, szöveges üzenetet, vagy e-mailt küldjön a termelőnek.

"Lesz ott víz!"
Az izraeli mezőgazdaság méltán világhírű az újszerű tudományos szabadalmak tekintetében. Az öntözés terén elért kimagasló eredmények 60 év alatt egész kis paradicsomokat hódítottak el a sivatagos, korábban teljesen terméketlennek hitt területektől. A '20-30 évek első telepesei lehetetlen körülmények között dolgoztak a bagóért felvásárolt asszott földeken, majd léhány évtized múlva tömegével zöldültek ki a pálma- és gyümölcsligetek, még az olyan szélsőséges éghajlatú vidékeken is, mint a Holt-tengert környező pusztaság.
Az új eszköz a fa belső elektromos vezetőképességét méri és abból következtet annak esetleges vízigényére. Az izraeli kutatók Eran Raveh és Arieh Nádler, a Volcani Institute of Agriculture munkatársai már évek óta dolgoznak a találmányon, mely nemsokára forgalomba is kerülhet. A fejlesztők azt is közölték, hogy kaliforniai farmerek már érdeklődtek is az eszköz iránt.

Az izraeli kutatók rájöttek, hogy az Izraelben elterjedt kimagaslóan gazdaságos csepegtetéses öntözési technika is sok vizet pocsékol el. Ez az új találmány nem a talaj nedvességtartalma alapján öntözi a növényeket, hanem maga a fa vízellátottságát méri – így sokkal pontosabb. Az új találmány jelenleg csak fákkal működik, de a fejlesztők már dolgoznak rajta, hogy lágyabb szárú növényeken, sőt, előbb utóbb akár burgonya, vagy paradicsom ültetvényeken is lehessen használni.

A termék majdani árát jelenleg 250 dollárra becsülik, de természetesen egy ültetvényen, vagy kerten belül elég minden növénytípusból egyre ilyen mérőszerkezet kapcsolni. A fejlesztő csapat azon is dolgozik, hogy sms, e-mail küldése mellett be lehessen programozni azt is, hogy a rendszer automatikusan nyissa meg a vízcsapokat. Így előbb-utóbb a fák gondoskodni fognak saját öntözésükről. Az új megoldás környezetbarát és különlegesen sok vizet takarít meg, mely a Közel-kelet mellett napjainkban világszerte is egyre fontosabb.
Forrás: HírExtra / agri.gov.il / israel21c.net