A tárca vizsgálja a Jobbik ügyét

Draskovics Tibor miniszter utasítást adott annak vizsgálatára, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) közötti megállapodás hétfői aláírásának körülményei és az együttműködés tartalma összhangban áll-e azokkal a szabályokkal, amelyek a rendőri munka politikamentességét garantálják.

"Joggal kelt aggodalmat, ha egy párt, különösen, ha az szélsőséges nézeteiről ismert, köt együttműködési megállapodást a rendőrség egyik szakszervezetével" - tette hozzá közleményében a szaktárca.

Úgy fogalmazott: az állampolgárok jogosan várják el, hogy a rendőrség politikai befolyástól mentesen végezze feladatait, ezért "még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy bármelyik párt politikai tevékenységet folytat a rendőrség szervezetében vagy rendőrségi objektumokban".

Az igazságügyi és rendészeti miniszter megköveteli a rendőrség vezetőitől, hogy következetesen szerezzenek érvényt ennek a fontos alkotmányos alapelvnek - közölte a tárca.

A Jobbik a megállapodás szerint programjaiban a szakszervezet javaslatait is figyelembe véve dolgozza ki a rendészeti kérdések megoldását. Ha bekerül az Európai Parlamentbe (EP), illetve a magyar Országgyűlésbe, törekedni fog a megállapodás elveinek megvalósítására. A szakszervezet pedig azt vállalta, hogy aktívan részt vesz a Jobbik rendészeti programjának kidolgozásában.

Both László, a TMRSZ elnöke az aláírást megelőzően elmondta: minden parlamenti pártot és a Jobbikot is megkeresték a megállapodás tervezetével, de csak a Jobbik jelezte, hogy azonosulni tud a szakszervezet céljaival.

Az MSZP hétfő délután felszólította az igazságügyi és rendészeti minisztert, vizsgálja meg, hogy a megállapodás nem veszélyezteti-e az alkotmányosságot. Juhász Ferenc, a párt elnökségének tagja az MTI-nek nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte, hogy alapvetően a politikai együttműködés került előtérbe a két szervezet között, miközben azt az alkotmány tiltja.

Az alaptörvény szerint a Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

Juhász Ferenc közölte: ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a Jobbik és TMRSZ megállapodása sérti az alkotmányos rendet, az igazságügyi miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket.
Forrás: MTI