Molnár Anikót anyukája nevelte fel, mert apja korán elvált és külföldre költözött. Az apa nélkül felnőtt lány eddigi életére valószínűleg rányomhatta a bélyegét az, hogy nem látott maga előtt férfi-mintát.

A botránykönyvének megjelenése után az egyik bulvárlap megkereste a szüleit és megkérdezte tőlük, hogy mit szólnak lányuk történeteihez.

„Nem tagadhatom meg őt, hiszen a lányom, de új életet kellene kezdenie. Rengetegszer mondtam már neki, hogy tanuljon és vállaljon munkát. De ő azt mondja, hogy a médiában egy nap alatt keres annyit, mint amennyi az én nyugdíjam fél év alatt. Annak örülnék, ha a lányom eltűnne a köztudatból, mert bárki ránéz, csak a pucér fotói és a kalandjai jutnak az eszébe” – mondta az anyuka, aki ehhez még azt is hozzátette, hogy: „a történetek többségét ismertem már, de a könyvben van olyan rész, aminek olvasásakor meghűlt bennem a vér”.

Az édesanya szerint Anikó „nagyon közönségesen beszél és mindent kitereget”.
Anikó édesapja, László is egyetért volt feleségével abban, hogy neki is egyelőre még „meg kell emésztenie” a lánya egy-egy húzósabb kalandját.

„Próbálom megérteni őt és az akkori döntéseit. Azt hiszem, a lányom férfiakhoz fűződő viszonyára a mai napig rányomja a bélyegét, hogy elváltam az édesanyjától, és külföldre költöztem. Azt hihette, hogy elhagytam őt, pedig soha nem tagadtam meg, imádtam, és világ életemben elfogult leszek vele kapcsolatban. A lányom jóindulatú és kedves lány, és köze sincs ahhoz a képhez, melyet a média próbál sugallni róla. Boldog családra vágyik, ez áll minden cselekedete mögött” – próbálta felmenteni lányát.

„Mindenki életében vannak olyan szakaszok, amelyekre nem a legbüszkébb. A lányom nem az egyetlen ember a földön, aki hibákat követett el. Nekem mindenesetre senki nem szidja Anikót, de jobb, ha meg sem próbálják, mert a súlyom 120 kiló” – biztosított szeretetéről és odaadásáról Anikót az eddig tőle igencsak távol élő apa.