Rettegnek a horvátok

A vendégeik elvesztésétől rettegő bártulajdonosok rémálomként emlegetik a Horvátországban május eleje óta érvényben lévő dohányzási tilalmat, a passzív dohányosok többsége azonban örömmel "lélegzett fel" a balkáni térség egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvényének bevezetésekor.

A balkáni ország felnőtt lakosságának 32 százaléka dohányzik, vagyis olyan szokás rabja, mely az Egészségügyi Világszervezet szerint a korai halál egyik fő okozója. A nyilvános helyekre, így többek között bárokra, éttermekre, éjszakai szórakozóhelyekre és kávézókra kiterjedő törvény az Európai Unió előírásaihoz, s Horvátország 2011-től uniós tag lesz.

"Az üzletvezetőket egyszerre sújtja a gazdasági válság és az új rendelkezés" - mondta Zlatko Puntijar, a vendéglátóiparban érdekelt mintegy 16 ezer tulajdonost magába foglaló egyesület vezetője, aki úgy vélte, hogy a hideg idő beköszöntével néhány vállalkozás azonnal be fog zárni, mivel dohányzó vendégeik sem kint, sem bent nem gyújthatnak majd rá.

Az ország egészségügyi minisztériumának e hónapban készített felmérése szerint, Horvátország 4,4 milliós lakosságának 32 százaléka hódol a cigarettázás egészségtelen szokásnak, mely évente 10 ezer embernek közvetlenül, további 3 ezernek pedig a passzív dohányzás révén okozza halálát. A dohányzás egészségügyi következményeinek kezelésére fordított összeg évente 422 millió euró (120 milliárd forint).

A tiltó törvényről megoszlanak a vélemények. Bár egyesek tisztában vannak a cigaretta káros hatásaival, önmagukra és másokra nézve egyaránt, mégis luxusukként élik meg a rossz szokás nyújtotta pár perces kikapcsolódást. Mások szerint a rendelkezés a nemdohányzóknak nyújt védelmet. "Ezt a törvényt hirtelen vettük át és módosítani kellene. Ez nem jó nekünk, akik 80 százalékban dohányos vendégeinkből élünk" - mondta Branko Kleskovic, a Zágrábban működő Mala Kava kávézó tulajdonosa.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idei dohányzásmentes világnapjának a programja a cigarettásdobozokra nyomtatott egészségügyi figyelmeztetésekre ("A dohányzás öl") helyezi a hangsúlyt, melyeket leszokásra ösztönző képek kísérnének.
Forrás: MTI