Szakcsi és Müller Péter Sziámi

Szakcsi Lakatos Béla dzsesszzongorista és Müller Péter Sziámi énekes, költő a legfrissebb példa arra, hogy műfajok közötti átjárhatatlanság nem létezik.

"Keressük a közös műfajunkat, nagyon messziről indultunk egymás felé. Olyan formát kutattunk, amelyben a dal ütőképessége úgy marad meg, hogy közben tér nyílik az improvizációra. Ehhez egy filmszerű formát találtunk ki, amit úgy neveztünk el, hogy Movies for the Blind, vagyis filmek a vaknak. Rájöttünk ugyanis, hogy az egész egy montázsszerkezetben érvényesül, vagyis tematikus improvizációk viszik tovább a történetet ott, ahol a szó megáll" - fejtette ki Müller Péter Sziámi az MTI-nek.

Példaként hozta fel Edith Piaf Mylord című dalát, amely a Szakcsi-Sziámi változatban úgy fest, hogy a zongora nem az ismert dallamot játssza el, hanem egy adott ponton megrajzolja a helyszínt, vagyis a párizsi Montmartre-ot.

Az énekes a Szakcsi Lakatos Bélával való együttműködésében alapvetőnek nevezte, hogy nagyon sok forrásból tudtak meríteni, olyanokból, amik hatottak munkáikra, személyesen érintette meg őket. Így lesz a műsorban Gershwin-szerzemény, breton-normann ballada, magyar népdal, Seress Rezső-örökzöld és cigány himnusz is, a műsor második fele pedig saját dalaiból áll össze.

"Főleg korábbi, a Sziámi zenekarban született dalok hangzanak el, de vannak újak is. Sziámi együttes biztosan nem lesz többé, hiszen idén tavasszal meghalt Gasner János zeneszerző-gitáros, akivel 25 éven át dolgoztam együtt, nélküle pedig elképzelhetetlen a dolog" - hangsúlyozta Müller Péter Sziámi.

Mint elmondta, jelenlegi másik projektje, a J. D. Isolated alkalmi formációnak indult, amelyik a Joy Division egykori dalait adja elő. Sziámi mellett játszik benne az Európa Kiadó három zenésze (Magyar Péter, Kirschner Péter, Molnár Gábor), valamint Duel (Szabó Attila), aki a digitális effektekért felelős, és úgy alakult, hogy Szakcsi Lakatos Béla is megszerette a brit kultuszzenekart és beszállt billentyűzni.

"Szakcsival felléptünk Londonban és akkor egy zongorával játszottunk néhány Joy Division-dalt, mint ahogy egyet most pénteken is fogunk, az Isolationt" - tette hozzá Sziámi.

Müller Péter Sziámi kiemelte: nagy perspektívát lát a Jazzy Chanson formációban és hívják is őket sok helyre. Ami a J. D. Isolatedet illeti, még nem lát tisztán, saját számokat egyelőre nem kezdtek csinálni, mindenesetre a baráti társaság folytatja a koncertezést.
A Jazzy Chanson estje pénteken a Centrál Színházban (a volt Vidám Színpadon) 20 órakor kezdődik.
Forrás: MTI