Elképesztő! Joshi Bharat meg fog halni!

Egészen megdöbbentő: Joshi Bharat, a TV2 indiai megmondóembere meg fog halni! Azt azonban ő sem tudja, hogy mikor. De. Ha akarná, meg tudná jósolni saját halálát…

Van ilyen. Joshi Bharat egy olyan figura, aki megérzi a halál közelségét. Mielőtt ugyebár a TV2 Maunikája lett derék indiai emberként sorselemzőként működött. Csakhogy „Józsi Barát” amondó, nem feltétlenül lenne jó, ha minden ember tudná a halála időpontját, s mikéntjét.

– Aki komolyan veszi ezt a hivatást, annak nem fontos, hogy csillogtathassa a tudását – mondta a Borsban Joshi. – Én csupán azt árulom el, hogy annak az embernek, aki tőlem segítséget kér, meddig kötelező ezen a világon lennie – tette hozzá a TV2 műsorvezetője.

Joshi azt is elárulta, hogy ha egy „ügyfeléről” kiderül, hogy halálos beteg, azt semmiképp nem mondja el neki. Ez mind szép is meg jó is, de hogyan sikerül mindezt megtudnia?

– A megérzéseimre hallgatok, ám ahhoz, hogy ezt kontrolláljam, a számmisztika és a tarotkártya is a segítségemre van – vallotta be Bharat. – Tíz éve egyszer eljött hozzám egy édesapa, aki az ikergyermekei sorsára volt kíváncsi. Nagyon rossz érzéseim voltak a gyerekekkel kapcsolatban, mondtam is az apának, hogy vigyázzon rájuk, mert nagyon nehéz a feladatuk. Később meg is haltak leukémiában…

Szomorú történet, de vajon Joshi miért nem deríti ki, hogy ő magának meddig van feladata az életben?

– Engem nem érdekel a saját halálom. Nem akarok erről tudni. Ez is tiltott zóna a számomra. Próbálom teljességgel megélni a sorsomat.

Na ja, s bizonyosan meg van írva abban a sorsban, hogy hetente legalább három szerencsétlent össze kell ugrasztania a műsorában, s kettőnek össze kell verekednie.

Lehet, hogy Joshu szimplá csak tudja: nekik ez a feladatuk az életben…

Ha még nem volt elég Joshi Bharatból: íme Shiva földi helytartójának szent feladata, azaz előre megjósolhatatlan tömegverekedés "Józsi Barát"-módra!

Forrás: HírExtra/Bors