Közös tábor az anyaországi és csángómagyar diákoknak

Anyaországi és csángómagyar diákoknak szerveznek közös népzenei tábort július 24. és augusztus 2. között a moldvai Pusztinán, ahol helyi muzsikusok, táncosok tanítják majd a fiatalokat.

Pusztina község csángómagyar közösségével több éves az iskola kapcsolata. 2005-ben tanári kirándulás során látogatták meg őket, és a Nyisztor Ilona csángó népdalénekes által vezetett gyermekcsoportot 2007-ben évzáró ünnepségükre is meghívták. Így merült fel az ötlet, hogy ott legyen egy olyan népzenei tábor, amely kölcsönösen hasznos lenne az ott magyarul tanuló gyermekeknek és az Óbudai Népzenei Iskola növendékeinek is - számolt be az előzményekről Kobzos-Kiss Tamás.

Az elképzelést nagyban segítette az, hogy Nyisztor Ilona az idei évben kinevezést kapott a pusztinai Magyar Ház vezetésére.

A hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal megszervezett táborba az Óbudai Népzenei Iskola diákjai mellett érkeznek résztvevők a Bács-Kiskun megyei Méntelekről, s ott lesznek a helyi csángó gyerekek is. A táborban az iskola tanárai, volt növendékeik és meghívott moldvai adatközlők - énekesek, furulyások - tanítják majd a gyerekeket. A táborozók a népzene mellett elsajátíthatják a csángómagyar táncokat, hallhatnak moldvai meséket, lesz még szövés, varrás, kézműveskedés. A programot színesítik a környező csángómagyar falvakba, Klézsére és Külsőrekecsinbe szervezett kirándulások is.

A rendszeresen megrendezendő "Pusztinai napok" idén a tábor lakóinak, a helybeli gyermek és felnőtt hagyományőrzőknek a műsorára épül. Pusztina Moldva legfiatalabb magyar települései közé tartozik, valószínűleg a XVIII. század utolsó évtizedeiben alapították. A mintegy háromezer lelkes, a Tázló folyó partján húzódó faluban még szinte mindenki érti és beszéli a magyar nyelvet.
Forrás: MTI