Fidesz: felháborító a kormány viselkedése járványügyben

Felháborító és megdöbbentő a kormányzat és az egészségügyi tárca viselkedése az új típusú influenzajárványra való felkészüléssel kapcsolatban - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A világon mindenhol komolyan veszik a járványt, ezzel szemben Magyarországon "trükköznek": nem megfelelő a gyógyszerkészletek mennyisége és minősége, közbeszerzési pályázatok eredménytelenek és nem fizetik ki az oltóanyagra szánt négymilliárd forintot a gyártónak - mondta sajtótájékoztatóján Pesti Imre.

Kifejtette: a vírusellenes szerből az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján kétféle gyógyszerből kellene készleteket felhalmozni, de Magyarország ezt csak a rosszabbik készítményből tette meg, s ebből sem eleget. A beszerzést övező pályáztatást is érthetetlennek nevezte az ellenzéki politikus.

Az oltóanyaggal kapcsolatban kifejtette, a vakcinára sincs megfelelő forrás, a pénzt a kormány még mindig nem biztosította.

Pesti Imre szerint a kormány viselkedése a felkészülésben felelőtlen, véleménye szerint nem lehet pénzkérdés az emberek megóvása egy járványtól. A kormánynak ez kötelessége - jelentette ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja, hozzátéve, szerinte ez az "időhúzás" felvetheti akár a kormányzat büntetőjogi felelősségét is.

A gyógyászati segédeszközök (gyse) ártámogatásának átalakításával összefüggésben a politikus tragikusnak minősítette a forráskivonást. Mint mondta, a kormányzat szerint 600 millió forinttal több van a gyse- kasszában, mint tavaly, de ez az összeg - mutatott rá - még az áfaemelést sem ellentételezi.
Forrás: MTI