Anderlechttől Szófiáig

Maradjunk annyiban: túloznak, akik azt állítják, hosszú évek óta nem volt ekkora esélye magyar csapatnak a BL főtáblájára kerülni, mint most. Minden másban azonban igazuk van.

Megáll az észt

Végre valahára itt az esély a magyar futball visszatérésére az európai elitbe! – harsogja majd’ minden megkérdezett, amióta a Debreceni Vasutasok a svéd bajnok után az észt pontvadászat legutóbbi legjobbját is megállították a Bajnokok Ligája felé vezető úton. Kijelentéseikkel nagyot aligha tévednek, ám elég végignézni az elmúlt tíz esztendő BL-selejtezőinek „magyaros” eredménysorát, hogy világossá váljon: túlzás azt állítani, hogy soha vissza nem térő lehetőség előtt áll a Loki.

Abból ugyanis feketén-fehéren kiderül, hogy az ideit nem számítva az elmúlt tíz szezonban is akadtak lehetőségek az eurómilliókat érő húsosserleg közelébe férkőzni. Mielőtt a részletekbe mennénk, álljanak itt a csontszáraz statisztikák. Az elmúlt tíz évadban hat alkalommal is előfordult, hogy az aktuális magyar reménység csupán a főtábla küszöbében botlott el. Azon persze lehet elmélkedni, hogy ennek bizonyos küszöbnek az átlépése egyáltalán elvárható-e a harmatgyenge bajnokságban izmosodó magyar bajnoktól, de ezt talán hagyjuk is. A lényeg, hogy a hat próbálkozásból mindössze háromszor hozott össze minket a sors olyan csapattal, amely ellen még a magyar foci fénykorában sem mehettünk volna tutira.

Hirtelen halál a prágai éjszakában

Nevezetesen: kétszer a Manchester United vörös ördögei hányták vasvillájukra a mieinket (a Koplárovics-féle ZTE-MU párharc aligha szorul felelevenítésre, a mi szempontunkból mindkétszer sima 0-3-al végződő DVSC-kudarc annál feledhetőbb), egyszer pedig a Glasgow-i Celtic rakta négyágú útilapuját az MTK lábára. A maradék három összecsapás pedig a következőképpen nézett ki. Az MTK a Croatia Zagreb-al meccselt az 1999-2000-es szezonban és kapott ki összesítésben 2-0-ra, a Dunaferr-Rosenborg 2000-2001-ben a norvégok összesítésbeli 4-3-as sikerét hozta, a talán legfájóbb emlék pedig a 2004-2005-ös évadból származik, amikor az igen jó erőkből álló, és még Várszegi Gábor által patronált Ferencváros a Slavia Phaha-val mérkőzött a 32-be jutásért, s elképesztő küzdelemben végül csupán a hosszabbításban, egy 113. percben bekotort góllal maradt le.

Szólni érdemes ugyanakkor azokról a párharcokról is, amelyeknél a magyar aranyérmes el sem jutott a küszöböt jelentő harmadik selejtező fordulóba. Ez a „szégyen” ugyan csak négy alkalommal esett meg velünk az elmúlt tíz idényben, ám valljuk be, a 2008-2009-es szezonbéli MTK-Fenerbahce csatát leszámítva (két meccsen 7 gólt rámoltak be a Hungária körútiak kapujába törökök, miközben egyet sem kaptak) a többi párharc eredménye igencsak az arcpirító kategóriába sorolható. Kezdjük talán azzal, hogy 2001-2002-ben a Fradit a Hajduk Splittel hozta a sors. A zöldek támadójátéka szó szerint a nullával volt egyenlő: két meccs alatt egyszer sem sikerült betalálni annak a horvát gárdának, amely egy évvel korábban négyet, hárommal később pedig nyolcat (!) kapott az aktuális magyar bajnoktól. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Hajduk sem vitte túlzásba a gólgyártást, így végül legalább büntetőből betalálhatott a Fradi. Más kérdés, hogy a Hajduk ebben a műfajban már hajszálnyival jobbnak bizonyult, így 5-4-el végül is elbúcsúztatta az FTC-t.