Pakson húzzák a nótát

Négy napon át táborban készülnek, majd augusztus 20-án közösen lépnek fel paksi, viski, galántai és kézdivásárhelyi citerás diákok a Tolna megyei városban.

Paksról és három testvérvárosából 10-10 diák készül fel négy napon át a közös koncertre. A citerákat Paks önkormányzata ajándékozta korábban egy kézdivásárhelyi, egy galántai és egy viski középiskolának - mondta el az MTI-nek Herczeg József. A paksi önkormányzat nemzetközi kapcsolatokat koordináló tanácsnoka vetette fel, hogy a négy város állítson fel egy alkalmi citerazenekart.

Herczeg József elmondta, hogy az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai testvérvárosokban élő magyar gyerekek korábban nem játszottak citerán, ezért Paks abban is igyekezett segítséget nyújtani, hogy megismerjék, megszeressék a hangszert és megtanulhassanak azon játszani.

A paksi önkormányzat tábort szervezett, ahova tíz-tíz diákot hívott meg az említett településekről, akikhez tíz növendék csatlakozik a paksi Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzenei tanszakáról.

A táborban Lehőcz Józsefné irányítja a szakmai munkát. Az iskola zenetanára elmondta, hogy Pakson 17 éve indult be vezetésével a citeraoktatás. Hozzátette: negyven, különböző tudású gyerekkel közös produkciót előadni nem lesz egyszerű feladat, ezért négy napon át reggeltől estig gyakorolnak majd Siófokon, a táborban, ahol rajta kívül egyik tanítványa, Juhász Kitti és Gutai István segít majd az alkalmi citerazenekar felkészítésében.

A közös fellépés augusztus 20-án lesz Pakson a Családi Napok elnevezésű rendezvényen. Minden csoport előad majd egy öt-hat népdalból álló önálló műsort és egy dalcsokrot, amit erre az alkalomra állított össze Lehőcz Józsefné.
Forrás: MTI