A dohányzás elhagyása csökkenti a gyulladásokat

Már néhány héttel a dohányzás abbahagyása után jobb eredményt mutatnak a szívbetegséggel kapcsolatba hozható gyulladásmarkerek - állapították meg egy most megjelent tanulmány szerzői.

A dohányzásnak ismert a gyulladások előidézésében játszott szerepe, a cigarettázás abbahagyása viszont csökkenti a szív- és tüdőbetegségek okozta halálozást - írta a Chest orvosi folyóiratban a manhasseti Feinstein Orvosi Kutatóintézet munkacsoportja. Azt pontosan nem tudni, a dohányzás elhagyása után rögtön érzékelhetők-e a jótékony hatások.

Ennek kutatására a szakemberek különböző gyulladásmarkerek - a C-reaktív protein (CRP), a tumornekrózis-faktor (TNF) és más anyagok - kimutatására alkalmas vérteszteket dolgoztak ki. A dohányzásról való leszoktató programban 36 nő vett részt önkéntesként, akiknek a vérét a 6-7 hét alatt négyszer vizsgálták.

A TNF és két, vele kapcsolatos anyag szintje jelentősen csökkent a kísérlet időszaka alatt a vizsgált személyekben, és csökkent a CRP, valamint az interleukin-6 szintje is.

Amikor tájékoztatják az embereket a tüdejük "koráról és egészségéről", az segít nekik a dohányzásról való leszokásban. Ebben a mostani kísérletben mért gyulladásmarkerek hasonló tájékoztatást jelentenek számukra a szív- és érrendszer állapotáról.
Forrás: MTI