A Jobbik már készül a választásokra

A Jobbik megkezdte a szakmai felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra; programját a tervek szerint január 16-án hozza nyilvánosságra - jelentette be újságíróknak Vona Gábor elnök csütörtökön, Budapesten.

"Bátran és büszkén vállaljuk, hogy kormányzásra készülünk" - mondta.Közlése szerint le kívánnak számolni azzal a hiedelemmel, hogy a parlamenten kívül hatékonyan működő nemzeti radikálisok a törvényhozásban nem képesek elérni a céljaikat.

Egyúttal meg kívánják őrizni "frissességüket, erejüket, tabudöntögető stílusukat". Vona Gábor tájékoztatása szerint programjuk elfogadásáig négy - a közbiztonság és a rendvédelem, az ifjúság, az egészségügy, valamint a gazdaság, benne az agrárium kérdéseivel foglalkozó - nyilvános szakmai konferenciát rendeznek.

A programról a végső szót a párt választmánya, elnöksége és kongresszusa mondja majd ki. Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője arról beszélt: azért mérföldkő az "új lendületvétel", mert a többi erőnek az eddig sokszor marginalizált és a szélsőségesség vádjával illetett Jobbik programjával kell majd vitatkoznia, mellé téve saját elképzeléseit. Szólt arról is: a jövőben élni kívánnak a brüsszeli mandátum adta jogaikkal, részt vesznek, uniós ügyekben fel is szólalnak a parlament plenáris és bizottsági ülésein, valamint kikérik az állami szervektől a munkájukhoz szükséges adatokat.

Pősze Lajos, a Jobbik szakpolitikai igazgatója szerint "egy korszakváltás programját" állítják össze. A már korábban elkezdett feladaton húsz munkacsoportban több száz szakértőjük dolgozik, a jövő héttől pedig szakmai sajtótájékoztatók sorozatán tárják elképzeléseiket a nyilvánosság elé.
Forrás: MTI