Elvitték a kétmilliárdot a lottón

Egy öttalálatos szelvény van az e heti ötös lottón, vagyis elvitték a kétmilliárd forint feletti nyereményt - közölte Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője szombaton este az MTI-vel.

Az öttalálatos nyeremény pontos összege 2 milliárd 189 millió forint, a Szerencsejáték Zrt. hivatalos közlése szerint. A héten 57 darab négytalálatos volt, s a négyesekre is egyenként 1,28 millió forintot fizetnek ki.

Minden idők legnagyobb öttalálatos nyereménye 2003 novemberében volt, amelyre 5 milliárd 92 millió forintot fizetett ki a Szerencsejáték Zrt. Az e heti nyeremény az eddigi hatodik legmagasabb összeg.

Az ötös lottó e heti nyerőszámai: 15 (tizenöt), 28 (huszonnyolc), 51 (ötvenegy), 52 (ötvenkettő), 73 (hetvenhárom).

Somorai László elmondta, hogy a nyereményalap halmozódása miatt a héten csaknem kétszer annyian játszottak, mint általában. Miután 22 hete nem volt fogadások száma elérte a 6,3 milliót, míg az átlag 3,5 millió.

A szóvivő szerint a válság a szerencsejátékok forgalmában is érezteti hatását - persze nem olyankor, amikor nagy nyereményre van kilátás - az idén átlagosan 3-5 százalékkal kevesebb szelvény fogy.

A nyertesnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy nyereményét átvegye - mondta Somorai László.

A nyertes szelvény tulajdonosának az úgynevezett nagy nyertes telefonszámot kell hívnia, amely minden lottózóban megismerhető. A telefon másik végén a Szerencsejáték Zrt. munkatársával egy találkozót kell megbeszélni, ahol a nyertesnek nyereményét igazoló
szelvényét be kell mutatni - tette hozzá.
Forrás: MTI