Drogdílert fogtak

Kábítószerárust fogott a rendőrség Nyírbátorban és Nyíregyházán; a két ügyben hat ember ellen indult eljárás - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

Nyírbátorban egy 19 éves helyi lakos a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tanulójának kínált marihuánás cigarettát az egyik szórakozóhelyen még pénteken - mondta Fülöp Gergely, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A százados hozzátette: a rendőrhallgató az árusnak felfedte kilétét, majd értesítette a kapitányság ügyeletét, és a járőrök a közelben elfogták a gyanúsítottat. A fiatalember szervezetében a gyorsteszt drog jelenlétét mutatta ki, nála és a lakásán tartott házkutatás során azonban nem találtak kábítószert.

A szóvivő a másik ügyről elmondta: Nyíregyházán szombat este ütöttek rajta a rendőrök egy gépkocsiban öt férfin, amint közülük hárman 28 alufóliás csomagot akartak eladni a másik kettőnek. A csomagokban egyenként egy-egy gramm fehér por volt, a gyorsteszt szerint amfetamin. A rendőrség az egyik 27 éves drogárust, valamint egy 20 éves vásárlót őrizetbe vett, a többiek szabadlábon védekezhetnek.
Forrás: MTI